3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2011. november 2.

Mi az az Egretta?

Copyright:

Elsősorban egy madárfajta (helyesen románul így írják: egreta), nemes kócsag, ezt adta ki a Google translator. De mivel a Föld lakosságának csak elenyésző százaléka beszéli a nyelvet, ezért valószínűleg a világ köztudatában úgy fog megmaradni ez a szó, mint a romániai Grimus zenekar második lemezének címe.

  • share
  • kapcsolódó linkek
Azt is érdemes megemlíteni, hogy Salman Rushdie debütáló fantasy, science fiction regényének címét választottak névnek, így lettek ők a Grimus. Az író, egyszer azt nyilatkozta róluk, hogy: „Jobban élveztem őket, mint  a saját regényemet.”
 
Az együttes 2006 környékén alakult, a mostani felállás 2007-ben állt össze. Alternatív, indie rock zenét játszanak, olyasfélét, amilyet az angolok ismertettek meg velünk.
 
„Úgy szól, mintha a Muse rugdosná a parkolóban a The Killers-t." - írta róluk a BBC Introducing. Azt hiszem ez már elég jó referencia arra, hogy felkeltsem az érdeklődéseteket irántuk. A fiúk már 350 koncerten vannak túl és ez a szám folyamatosan gyarapodik. Tavaly például az Egyesült Kiráyság-ban, a BBC fesztiválokat bemutató műsorában is felléptek. Olyan színpadokon játszottak, ahol a The Prodigy, The Rasmus, Moby, Macy Gray, Sophie Ellis-Bextor, Eros Ramazotti, The Parlotones és Mötörhead zenélt.
 
Első, "Panicon" című albumuk után, 2011. október 6-án piacra dobták a már említett "Egrettát". Adam Whittaker brit producerrel való együttműködésük gyümölcsöző eredménye a második lemez, amelyet Romániában, Magyarországon és az Egyesült Királyságban rögzítettek. Zenéjük nem marad bezárva a Kárpát medencében, hanem messzire repül. A Face the light című dal már Magyarországon is hallható, játssza az  MR2 Petőfi Rádió és a Friss FM, de akár le is tölthetitek a Grimus oldaláról. Remélem, ezután fogjátok tudni, hogy mi az az "Egretta", november 14-től kézben is foghatjátok a lemezt, a SpaceRay Music oldalán, erről linkről rendelhető meg. 
 
Majoros Csilla
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Kontynuować

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Kontynuować

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Kontynuować

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Kontynuować

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky