Közel egy éve, hogy az illegális fegyvertartásért leültetett Mr. Cartert, alias Lil Wayne-t nyolc hónap után kiengedték a rácsok mögül. Áldásként könyveli a dolgot nyilatkozataiban, bár sikerei töretlenek, mégis korai visszavonulást tervez.
Lil Wayne 2009-től csücsült több mint fél éven át a New York-i Rikers Island-i börtönben, az ott töltött hónapok gyümölcseként, illetve a rajongók boldogítására a cellából került ki nyolcadik szólókorongja „I Am Not a Human Being” címmel. A sittes hónapok mellé még 360 óra közmunkát és 3 év alkohol-és drogmegvonást is bezsebelhetett, más korábbi zűröléseinek köszönhetően. Alapvetően pozitívan könyveli az utóbbi idők történéseit, bár nem tudni ez mennyire a mese habbal kategória, de már a börtön után is hasonlóan nyilatkozott. Hálamondás Istennek, amiért új útra vezette, felnyitotta a szemét, kitisztította elméjét, úgy véli szüksége volt erre az időszakra. Nem állítja, hogy megvetné a tudatmódosítás lájtosabb kispajtásait, amik hiányát jelenleg is pótolná, de tagadja, hogy keményebb szerek fogyasztója lett volna valaha is. A három év lassan ketyeg Weezy…
Sikere szakadatlan, a világ egyik legtermékenyebb rappereként emlegetik. Azonban elárulta, hogy újdonsült énjének célja a visszavonulás ajtaján való belépés a harmadik iksz után öt évvel. Csak le ne essen valahol útközben az a glória… főleg ha csak egy marketingfogás rajzolta az a feje köré. A címlapokon túl úgy sem látunk, de a ropogós újdonságokat tárt karokkal…
Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Kontynuować
Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Kontynuować
A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Kontynuować
Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Kontynuować
Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. Kontynuować