3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2011. szeptember 26. | Bényei Gabi

A Coldplay nem vesztett semmit Rihannával

Copyright:

A Coldplay elmondása szerint a Rihannával való együttműködés az új "Mylo Xyloto" albumon sikeresnek mondható, hiszen egy fontos részének tekintik a lemezen. Azt is hozzátették, hogy semmit nem vesztettek azzal, hogy az énekesnővel dolgoztak együtt.

A zenekar ebben a hónapban már nyilvánosságra hozta, hogy egy sztárral áll össze a Princess of China című dalban. Egy MTV hírekben közölt interjúban a frontember, Chris Martin elmesélte, hogy amikor a dalt írta, akkor Rihanna járt a fejében.
 
„Ez olyan, mint egy forgatókönyv, ami az álmaidban létezik, egy olyan titokban írt dal, ami csak akkor kerülhet a nyilvánosságra, ha Rihanna el akarja énekelni.” – mondta Chris.
 
Az énekes azt is elmondta, hogy a banda egyik része nem akarta, hogy a dal a süllyesztőbe kerüljön, így jött az ötlet, hogy kérjék fel mindenképpen Rihannát az együttműködésre, és nagy meglepetésükre igent mondott.
 
Amikor a dal felvétele elkészült, az énekesnőt megkérték, hagy kerüljön rá az új albumra. Chris még azt is hozzátette, hogy a Rihannával készült közös produkció tetszik a legjobban a lemezükön, és nincs mit veszíteniük, hiszen ezzel a dallal próbálják lebontani azokat a határokat, amiket a különböző zenei stílusok szabnak.
 
A Coldplay Mylo Xyloto albuma október 24-én jelenik meg.
 

 
Bényei Gabi
 
Forrás: Gigwise
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Continuer

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Continuer

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Continuer

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Continuer

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky