Az énekes nemrégen bevallotta egy interjú során, hogy eredetileg Dolly Partont kérte fel a Don’t Give Up című számban való közreműködésre, ám az énekesnő végül elutasította az ajánlatot, így eshetett Kate Bush-ra a választás, aki többek között a dalnak köszönhetően lett világsztár.
Pár napja egy a The Quietus-nak adott interjújában Peter Gabriel bevallotta, hogy nem Kate Bush volt az első gondolata, amikor partnert keresett az 1968-as Don’t Give Up című slágerének újrafelvételéhez. Habár a dal legelső duett verzióját is Kattel énekelte, legelőször mégis a countryzene egyik legsikeresebb előadóját, Dolly Partont kérte fel a munkára. A countryzene királynője azonban visszautasította az ajánlatot.
"Volt itt egy érdekes sztori ezzel a dallal kapcsolatban" mondta. " Mivel utalás van a dalban az amerikai zene gyökereire, arra buzdítottak, hogy Partont válasszam." Majd hozzátette:
"De Dolly visszautasította… és én örülök, hogy így tett, mert Kate brilliánsan csinálta."
A Genesis egykori énekese idén októberben adja ki az új, New Blood címet viselő albumát, ami követi a tavaly kiadott Scratch My Back zenei vonalát, emellett felvonultatja Gabriel klasszikus számainak újragondolását, ezúttal azonban dob, basszus és gitár nélkül.
Eközben Kate Bush novemberben 21-én piacra dobja az új LP-jét, a 50 Words for Snow-t, mely egyben a tizedik kiadott stúdióalbuma is lesz. A lemezen mindössze 7 dal szerepel, melyek viszont együttes időtartama 65 perc.
A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. trvať
A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. trvať
Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. trvať
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! trvať