3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. szeptember 16.

A Hooligans 15 éves jubileumi koncertje

Copyright:

Talán Tóth Tibi és Kiss Endi sem gondolták volna az általános iskola padjaiban, hogy sok évvel később az ország egyik legnépszerűbb zenekarának alapító tagjaként fennállásuk tizenötödik évét a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik majd! Mégis.

Tóth Tibi, Kiss Endi, Ördög Csipa Tibor és Késmárki Zsolt számára a nagy eseményre való felkészülés természetesen nem a próbákkal kezdődik majd, annál is inkább, mert a fiúk folyamatosan „edzésben” vannak, hiszen mint az előző években mindig, idén is rengeteg koncertjük van. Az évforduló miatt azonban ez az év mégis más lesz, mint az előzőek.
 
A zenekar ugyanis megújította honlapját, új videoklipet készítettek a Küzdj az álmodért! című dalukra, amelyet a tavaly év végén megjelent, ’8szemközt’ című albumukon hallhatunk. Ezek után a srácok megjelentetnek egy dupla best of lemezt is októberben a legnagyobb slágerekkel, természetesen újramaszterelve és felújítva a népszerű dalokat. Végül pedig már készül a róluk szóló dokumentumregény is.
 
Aki rendszeresen jár a Hooligans koncertjeire, az már sejtheti, hogy melyek lesznek azok a dalok, amelyek szerepelnek majd az albumon, hiszen a fiúk a most indult jubileumi országos turnén ezeket adják elő majd élőben.
 
Hogy eddig mit tett le a Hooligans az asztalra? 8 albumot, 23 videoklipet, 1 platinalemezt, 3 aranylemezt, 4 Fonogram-díjat, 2 Viva Comet-díjat, 1 Bravo Otto-díjat, 1 Popcorn-díjat, 1 Jakab Líra díjat és 1 Arany Nyíl-díjat. A pop szakmában eltöltött 15 év szinte minden sikert meghozott számukra, amire csak egy banda vágyhat...
 
A folytatást pedig már tudjuk: a fiúk eddigi pályafutásuk talán legnagyobb mérföldkövéhez érnek majd, amikor december 11-én a Papp László Budapest Sportaréna színpadán ünneplik majd tizenöt éves fennállásukat!
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky