3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2011. szeptember 13. | Anikó

Russell Brand tesz az olimpiára

Copyright:

Russell Brand lazán lefikázta az olimpiai játékokat, majd „viccesen” a Paralimpiát újszerűnek nevezte. Ezek után kijelentette, hogy butaság az a felfordulás, amit a mondatai okoztak. Az biztos, hogy Russel nem volt túl PC, más kérdés, hogy az ezt követő botrány vajon csak vihar egy pohár vízben?

Russell Brand bedobott egy viccet a múltkor Londonban, ami nem túl jól sült el. Tulajdonképpen azt mondta, hogy le sem szarja az olimpiát, mert unalmas és csak az adófizetők pénzének pazarlásának egyik módja. Russel azonban nem állt meg ott, hogy néhány olimpikont magára haragítson, hiszen azzal folytatta, hogy a Paralimpiában legalább van valami újszerű érték vagy micsoda.
 
Ezt azonban a paralimpikonok nem vették jó néven. A tolószékes versenyző David Weird feltételezi, hogy Russell sosem találkozott még paralimpikonnal, mert akkor tudná, hogy amit mond, az nem helytálló. Natasha Baker egyszerre tartja lekezelőnek és felzaklatónak Russel mondatait. Indoklása szerint a paralimpikonoknak nehezebben kell megdolgozniuk a céljaikért, hiszen tartós betegségekben szenvednek.
 
Russell válaszként egy twitter üzenetet posztolt, ahol azt kérte az emberektől, hogy hagyják abba ezt a butaságot, valamint mellékelt hozzá egy fotót, ahol egy mozgássérült rugby játékossal együtt pózol.
 
Russell részéről ez a poén nem volt valami finom megmozdulás, de talán a twitter poszttal kicsit kibékíti a felháborodott olvasókat.
 
Anikó
 
Forrás: Gigwise
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. trvať

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. trvať

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. trvať

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. trvať

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky