3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. szeptember 13.

Gryllus Dániel és barátai a Művészetek Palotájában

Copyright:

Az este első részében a Cartaphilus Könyvkiadó és a Gryllus Kiadó gondozásában szeptember végén megjelenő „Pál apostol – Utazás téren, időn és hangokon át” című kötethez tartozó CD-t mutatják be, amely a két évtizede kiadott „Pál apostol – dalok Pál levelei szerint” című lemez újrahangszerelt változata.

A Sumonyi Zoltán verseire íródott anyagot először 1991-ben rögzítette Gryllus Dániel, Halmos Béla és Sárközy Gergely közreműködésével. Ferenczi György és a Rackajam két éve kapcsolódott be az előadásba, amely ebben a formában 2008 szeptemberében hangzott el először. Az új hangszerelés új lendületet adott az előadásnak, a kétezer éves gondolatok a majd húsz éve megfogalmazott dalokban a 21. század hangján szólalnak meg, Gryllus és Halmos mellett a fiatalabb generációt képviselő Ferencziék tolmácsolásában.
 
A könyvet Süveges Gergő szerkesztette, valamint ő készítette az interjúkat olyan szakértő és hiteles személyiségekkel, mint Baán László, Fabiny Tamás, Cseri Kálmán, Pál Ferenc, Zlinszky János, Jelenits István, Fröhlich Ida, Gryllus Dániel, Gryllus Dorka, Jankovics Marcel, Köves Slomó, Mizsei Zoltán. De megszólalnak azok is, akik részesei voltak a dalsorozat létrejöttének, terjedésének, újragondolásának. Az interjúk Pál apostol korát, életét és személyiségét járják körül különféle nézőpontokból. Megannyi kérdés, kíváncsiság, megannyi látásmód és választípus, melyek együtt visznek közelebb a megismeréshez és a megértéshez.
 
Az albumot a koncert után dedikálják az alkotók.
 
Gryllus Dániel és barátai  - szerzői est két részben
október 2. (vasárnap), 19:30, Művészetek Palotája
 
Első rész:
Pál apostol – dalok Pál levelei szerint /könyv- és CD-bemutató koncert/
Közreműködik: Gryllus Dániel – ének és citera,
Halmos Béla – brácsa, Ferenczi György és a Rackajam
 
Második rész:
Weöres Sándor: A teljesség felé
Közreműködik: Gryllus Dániel – ének, citera, furulyák, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvi, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György, Both Miklós – ének, Pálhegyi Máté – fuvola, Bacsó Kristóf – klarinét, szaxofon, Bizják Gábor – kürt, Frankie Látó – hegedű, Kovács Ferenc – hegedű, mrdanga, Halmos Béla – brácsa, hegedű, Kovács Zoltán – nagybőgő, Balogh Kálmán – cimbalom, Bolya Mátyás – citera, brácsa, Tömösközi László – ütőhangszerek, valamint Seress Zoltán színművész.
Vezényel: Gryllus Samu
 
Weöres Sándor 32 évesen adta ki A teljesség felé című metafizikai kötetét, amit Hamvas Bélának ajánlott. Az akkor harmincas éveiben járó Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején komponált rá először zenét, de a lemez kiadása 1988-ig váratott magára, a zeneszerző végül a költő 75. születésnapjára kezébe adhatta feldolgozását. A művet előadták színpadon is, ennek dramaturgiáját Kőváry Katalin rendező, a zeneszerző felesége állította össze. Apja hatvanadik születésnapjára a szintén zenei pályára lépett, harmincas éveiben járó Gryllus Samu új hangszerelést készített a műből, ennek előadására több generáció kiválóságait kérték fel, Sebestyén Mártától Frankie Látón át Kovács Ferencig és Palya Beáig. A Weöres-mű részleteit Gryllus Samu vezényletével és Gryllus Dániel közreműködésével nyolc énekes és tíz hangszeres szólaltatja meg.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky