3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2011. szeptember 8.

Egy lány kéne nékem - a Bizottság-kiállítás irodalmi és zenei programja

Copyright:

A programsorozat második estjén, szeptember 9-én, pénteken 19 órakor Kukorelly Endre és Háy János olvassa fel az erre az alkalomra írt, a Bizottság Egy lány kéne nékem című számához kapcsolódó szövegét, és a Sajnosbatár saját feldolgozásában előadja a számot. Ezt követően Mesés Péter beszélget az írókkal a korszakról és a Bizottságról. Az estet a zenekar rövid koncertje zárja.

Az úgy megy a Balatonon – mesélte -, hogy lemegy az ember, végigsétál a parton a gitárjával, és már sorakoznak is mögötte a csajok. Mennek, amerre megy. Már a gitártokra összegyűlnek! Amikor meg végre leül egy padnál és kicipzározza a tokot, (…) akkor elkezd leesni a csajok álla, már akkor, és mindegy, hogy lengyelek-e vagy endékások. A haverom haverja pedig belevág olyankor a húrokba, és eljátssza az Áj ken get nót. És utána úgy válogathat, hogy csak a legjobb csajokat viszi magával, a többit meg hagyja azoknak, akiknek nincsen gitárjuk. – írja Háy János, aki 1981-ben Originál Láger néven maga is zenekart alapított, amely néhány demo-felvételt követően, rövid időn belül feloszlott. Bár a gitáron kívül – és erre például Kukorelly Endre Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szív című Don Juan-regénye a bizonyság – úgy tűnik, léteznek más hatásos fegyverek is, ha feltör a költőben az „egy lány kéne”, a zene kétségbevonhatatlanul a leghatásosabb: „Ha nem az az őszinte kőkemény ment, akkor jött az az instrumentális blabla, olyan bugyogáshangokkal, hogy még csókolózni sem lehetett tőle, mert mindig öklődni kellett. És már tökre gyanakodott az ember a szerelmére, hogy most tényleg rendben van-e az emésztése, és rendesen mossa-e a fogát” (Háy).
 
A Sajnosbatár 1994-ben Szentendrén alakult. Napjaink egyik legenergikusabb koncertzenekara, zenéjük a legegyszerűbb megközelítés szerint valahova a Quimby és a Kispál és a Borz közé helyezhető. Szövegeik – a tagok saját bevallása szerint – „helyenként filozofikusan trágárak, halálosan viccesek és viccesen halálosak”, témájuk a mikro- és makrokozmosz, „az élet, a világmindenség, meg minden”. 
 
A zenekar tagjai: Könczöl János – gitár, ének, szövegek, Szabó Enikő – ének, tenorszaxofon, Cserkúthy Balázs – basszusgitár, Aknay Zoltán – dob
 
moderátor: Mesés Péter
sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor
 
Az irodalmi és zenei estek további programja
 
Mit látsz, Laca?
Egy nagy segget látok.
De nem is látom.
Lehet hogy csak hallucinálok.
Parti Nagy Lajos, Garaczi László
Legát és a Sweet Jane
2011. szeptember 16. (péntek) 19 óra
 
Tudom, hogy mi az ábra
Bestia, bestia látlak
Szkárosi Endre, Temesi Ferenc
Kettős Tamás és a Vadszamarak
2011. szeptember 23. (péntek) 19 óra
 
Körülleng a dekadencia
Különös és perverz illata
Kemény István, Tóth Krisztina
Dep’art 
2011. szeptember 30. (péntek) 19 óra
 
Már megin’ ez a depresszió
Borbély Szilárd, Darvasi László
Specko Jedno 
2011. október 7. (péntek) 19 óra
 
Nem bírom a gyűrődést
Rosszak az idegeim
Grecsó Krisztián, Szijj Ferenc
Óperentzia
2011. október 14. (péntek) 19 óra
 
Kések, kések, hatalmas kések
Marno János, Solymosi Bálint
Kistehén Melankólikusok
2011. október 21. (péntek) 19 óra
 
Egyedül vagyok, nem biztos, hogy élek
Szőcs Géza, Zalán Tibor
Presszó Tangó Libidó 
2011. október 28. (péntek) 19 óra
 
Lehetnék én is kamikaze
Cserna-Szabó András, Ficsku Pál
Balaton 
2011. november 4. (péntek) 19 óra
 
Minden napra jut egy szamba, jut egy twist
Ki az aki engem ma este hazavisz?
Karafiáth Orsolya, Jánossy Lajos
Moha
2011. november 11. (péntek) 19 óra
 
Szerelem, szerelem, szerelem
Szerelem, szerelem, szerelem
Köpni kell, phüj
Köpni kell, phüj
Bereményi Géza, Závada Pál
Ági és a Fiúk 
2011. november 13. (vasárnap) 19 óra
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. trvať

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. trvať

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. trvať

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. trvať

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky