Janicsák Veca elkészítette első klipjét első hivatalos kislemez dalához a nemrég megjelent „A második X - 10 vadonatúj felvétel!” című lemezéről. „Labirintus” című új dalával és az ehhez forgatott, szeptemberben érkező klipjével mutatkozik be a nagyközönségnek, akik érzelmes dalain keresztül szerették meg Őt. A „Labirintus” viszont egy tempós szerzemény, amelynek alkotásában az énekesnő is tevékenyen részt vett, hiszen ahogy már ismerjük Őt, önmagát adja dalaiban, magára formálja a szerzők által letett anyagokat is.
„A dinamikus, lendületes énemet is szeretném megmutatni, hiszen az ember nem csak érzelmekben, de erőben, vidámságban is szeret élni, ahol kiadhatja magából a felgyülemlett energiákat, és pozitív élményeket szerez. Ez a dalom ilyen, a szövegében hitet tesz a szerelem mellett, ez nem kérdés, de a korosztályom kitörési vágya, apró létünk a világban, elérhetetlennek tűnő álmaink közös megélésének izgalma is benne van. Nagyon fontos nekem, hogy szeressék ezt a dalt, még akkor is, ha ez most keményebb egy kicsit a megszokottnál. Imádom a gitárokat, szeretek táncolni, és hogy őszinte legyek, már nagyon vártam egy ilyen dalra." – nyilatkozta a dalról Veca.
A dal megtalálható Janicsák Veca „A második X – 10 vadonatúj felvétel!” című lemezén, amely augusztus eleje óta kapható, kizárólag a SPAR-csoport (SPAR, Kaiser's, INTERSPAR) áruházaiban. A CD #1 pozícióban debütált a Mahasz Top 40 album- és válogatáslemez-listán a 32. héten.
Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Weiter
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Weiter
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Weiter