3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. augusztus 16.

Dir En Grey: először Budapesten a japán banda

Copyright:

Gackt Camui, a Malice Mizer egykori tagjának augusztus eleji bemutatkozása után nem sokkal egy újabb legendás japán csapat érkezik Magyarországra. A több mint egy évtizede működő, és augusztus 18-án végre Budapestre is ellátogató Dir En Grey az egyik legvitatottabb munkásságú visual kei banda Japánban. Szinte nincs két hasonló albuma az Oszakai ötösfogatnak, és koncertjeik nemcsak a japán zenék iránt rajongók széles hazai táborának, hanem az experimentális metalt kedvelőknek is páratlan élményt kínálnak.

Az 1997-ben alakult Dir En Grey-t az énekes Kyo, két gitáros, Kaoru és Die, a basszusgitáros Toshiya valamint a a dobos Shinya alkotja, és már fennállásuk első éveiben sikerült betörniük a köztudatba. Hamar felfigyeltek az egyedi hangzásvilágukra, gyorsan megjelentetett kislemezeik pedig egytől-egyig nagyon sikeresnek bizonyultak Japánban. Ma már világszerte elismertek (az Egyesült Államokban legutóbb az Apocalypticával karöltve bonyolítottak le egy nagysikerű turnét), és már immár nyolcadik stúdióalbumukat adták ki Dum Spiro Spero címmel.
 
A zenekar tagsága az alapítás óta változatlan, és a jól bevált zenei receptjükön sem változtattak: főként érzelmekre építenek számaikkal, miközben a dalok megkérdőjelezhetetlen technikai felkészültségüket is kellőképpen megmutatják. Többnyire agresszív, lüktető dalokban gondolkoznak, zúzós riffeléssel és lenyűgözően változatos énektémákkal. Habár Kyo többnyire japánul énekel, mindezt olyan kifejezően teszi, hogy mindenféle nyelvi akadályt leküzdve tud szólni a közönséghez. Könnyedén képes a legvadabb mély hörgésből is teátrális énekdallamokba váltani, így nem is csoda, hogy a Los Angeles Times is megdöbbentő énekesként írta le - hiszen mindenféle elektronikus segítség nélkül hozza elképesztő témáit. 
 
Természetesen az élő fellépéseik is legalább olyan sokszínűek, mint a lemezeik. Magával ragadó hangulatú koncertjeiknek köszönhetően például a KoRn is meghívta őket az Egyesült Államokba, a Family Values elnevezésű utazó cirkuszukba. A 2008-as Uroboros album maratoni, 2 évig tartó turnéját DVD őrzi.. a kétkedőknek érdemes belenézni a Vinushka című dalról készített felvételbe:
 

 
Sajnos akkor elkerültek minket, most augusztusban viszont érkezik a már említett új lemez, s ennek a bemutatójára hazánkban is sor kerül, augusztus 18—án a Club 202-ben. Az új szerzemények mellett természetesen a legnagyobb számaikból is válogatnak majd, egy kellőképpen színes előadás során. Jegyeket a helyszínen és elővételben is vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon. Utóbbinál az otthoni jegynyomtatás kényelmes lehetősége is választható.
 

A Concerto Music bemutatja: Tour 2011 Paradox of Retaliation

2011. augusztus 18., csütörtök 18.00 óra

Budapest, Club 202

Dir En Grey koncert

Belépő: 5900 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky