3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. július 5. | Mági

Gastroblues hétvége, avagy a nagy durranás

Copyright:

Végül elérkeztünk a 19. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál utolsó előtti napjához, a nagy durranáshoz. Nagy várakozással tekintettünk a szombat délutáni és esti program elébe, elvégre nem kisebb legendát ígértek nekünk aznapra, mint Jon Lordot, a Deep Purple egykori billentyűsét. Addig is, amíg ő és bandája sorra kerültek, a többi bluesformáció nem hagyott minket unatkozni. Sőt, nagyon sajnáltuk, hogy a csúszás miatt nem kaptunk elég repetát a délután fellépő zenekarokból.

Már eleve egy kis csúszással indult az aznapi koncertsorozat, de nagyon kellemes meglepetéssel szolgált az indítás: úgy tűnt, hogy nagyrészt megoldódtak az előző nap hangosítási problémái, a Weisz Gábor és Premecz Mátyás Blues Project pedig valódi csemegének bizonyult számunkra. Az előző nap gitár domináns felállásaihoz képest itt a Hammond-orgonáé és a szaxofoné lett a főszerep, így legalább rájöttünk, hogy miért volt egy kis hiányérzetünk pénteken. Ezek a fiatal fiúk elképesztő energiával lubickoltak az orgonában és a szaxiban rejlő lehetőségekben, egymásnak adogatva a szólólabdákat. Arra viszont sajnos nem volt idő, hogy kijátsszák magukat, mi pedig kiélvezzük bravúrjaikat, mert rajtuk spórolták meg a csúszást, és csakhamar át kellett adniuk a stafétát a Claptonesnak. 
 
Eric Clapton magyar helytartói a basszus szólamot helyezték előtérbe, amit remekül ellenpontozott egy üdítő női vokál (Garda Zsuzsa hangja). A Claptones vendége erre az alkalomra Tóth János Rudolf, avagy a bluesos gitárhangzás nagy mestere és tanítója volt. Korát meghazudtolóan megkapó és példaadó volt a mester énekesi és gitáros előadásmódja is. Így az egész felállás egy kiegyensúlyozott, telt hangzást eredményezett, az előadásmód energikusságát pedig maga Clapton úr is megirigyelhette volna. 
 
A közönség soraiban óriási várakozás előzte meg az Ismerős Arcok fellépését, a hat órai kezdéskor pedig már alig lehetett volna odaférni a színpadhoz, úgyhogy mi fel is adtuk, és csak hátulról, kiváló rétesek társaságában füleltünk a történések irányába. Az őket övező lelkesedés és mozgásindító hangulat különösen fontos mozzanatnak bizonyult, mert a közönség velejét alkotó ötvenes-hatvanas korosztály egyébként nehezen gerjedő, statikusan „bulizó” jelenségnek bizonyult a fesztivál idejének jelentős részében. Nyerges Attila frontember a koncert vége felé szerényen bocsánatot kért, hogy betolakodtak egy blues fesztiválra, és bár zenei világuk valóban kilógott a többi előadó közül, de kétségtelen, hogy az Ismerős Arcok a Gastroblues egyik legjobb hangulatú, legtöbb embert megmozgató koncertjét prezentálták. 
 
A délután színvonalas fellépőinek köszönhetően az oly nagyon várt Jon Lord Blues Project gondosan előkészített, bemelegített terepre érkezett. Az idén 70 éves Jon Lord lenyűgöző karizmával és erővel volt jelen a színpadon az első perctől fogva. A Blues Project többi tagja, az énekes Maggie Bell, a billentyűs Zoot Monkey, a szólógitáros Miller Anderson, a basszusgitárért felelős Colin Handgkinson és a dobos Pete York egyaránt sokat tapasztalt, kiváló zenészek. Hol egyként lüktettek, hol szólistaként remekeltek a színpadon. A Jon Lord Blues Project koncertje a helyenként felbukkanó hangosítási egyenlőtlenségek mellett és ellenére is elsöprő lendületű volt. Mi fiatalok csak kapkodtuk a levegőt a csodálkozástól, hogy a hetvenen túl is ilyen erővel működik a színpadon ez a hat zenész, méghozzá egyenrangú társakként, tökéletesen kiegészítve egymás játékát. Ebből az egységből még maga Jon Lord sem lógott ki, szinte a háttérből irányította a többieket, de erre nem is igen volt szükség, ment minden magától. Nekünk különösen kellemes meglepetést okozott, amikor Maggie Bell váratlanul fütyülni kezdett: ez olyan váratlan poén volt, hogy szemlátomást még a zenésztársakat is meglepte.
 
Egy szó mint száz, a 19. Nemzetközi Gastorblues Fesztivált a következő öt szóval jellemeznénk: ott voltunk, hallottuk, kóstoltuk, visszamennénk! 
 
Mági

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky