3431 zenekar 12462 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Volt 2011

2011. július 1. | -gabriella-

Narancssárga VOLT Fesztivál - képek!

Copyright:

Ha egy fesztiválon minden más, akkor legyen úgy. A VOLT második napja mindenképpen ígéretesen hangzott, már ami a fellépőket illeti, hiszen három olyan zenekar/zenész is fellépett, akiért megmozdulnak az emberek. Tankcsapda, Sum 41, Dub FX, 15 fok, narancssárga riasztás és szél.

A fesztivál második napján, akár a Nagyszínpad fellépői is jók lehettek volna, ehhez képest elég gáz, hogy Primuson alig voltak. Nem mintha engem ez a történet annyira meghatna, de eléggé csodálkoztam, hiszen ez a fesztivál egyik húzónevének volt kikiáltva. Mondjuk előtte volt Edda, szóval ez sok mindent megmagyarázhat. Cserébe már-már klasszikus, hogy a Tankcsapda még mindig meg tudja tölteni emberekkel akármelyik fesztivál, akármelyik színpadát. Most sem volt ez másképp. A koncert nem volt rossz, kivételesen még ventilátor sem kellett Lukács Laci hajához, mert akkora szél volt. Ennek köszönhető, hogy a pirotechnikai látványelemek elmaradtak. Az viszont vicces volt, hogy a koncert vége felé bemondták, hogy „és akkor következzen az utolsó szám”, majd még közel 30 percet játszottak. Sőt, azt is megtudtuk, hogy ők azok, akik Szigeten augusztus 14-én egyetlen magyarként a Nagyszínpadon léphetnek fel, ráadásul főműsoridőben.
 
Ehhez képest a Sum 41 tini diszkónak tűnt. Nem azért, mert kb. úgy 10 éve voltak igazán menők, hanem mert két slágerük van és kész. Mindenesetre a közönségnek tetszett, tehát működött a koncert. Az egyik ismerősöm mondta, hogy ez olyan érzéseket hozott elő belőle, amit utoljára 10 éve érzett. Bár nem tudta megmagyarázni, mi is az az érzés pontosan, de én hiszek neki.
 
Dub FX-et már tavalyi VOLT Fesztiválon is láttam, így van összehasonlítási alapom. A tegnapi koncert egy jóval összeszedettebb és korrektebb show volt. Köszönhetően a youtube-nak, mára már szerintem mindenki ismeri a világon. Sajnos az MR2 Színpadán játszott, ami bár nagyobb, mint egy évvel ezelőtt, még mindig nem elég nagy, hogy azt a tömeget, amit ők vonzanak kellőképpen be tudja fogadni. Mindegy, imádunk nyomorogni, meg a fesztivál nem is arról szól, hogy ilyeneken fennakadjunk. Szóval Dub FX kiforrott előadó lett, de kicsit ilyen lakossági zenész, aki mindenkinek bejön. 00.30 előtt már elkezdtek játszani és 02.15 körül lett vége, így mindenki kellőképpen kitombolhatta magát. Mondjuk, jó lenne, ha Dub FX csaja kicsivel kevesebb szerepet vállalna a színpadon, mert részemről én azt borzasztóan untam, viszont amikor maga a „sztár” játszott, az iszonyatosan jó volt. Az alapok a vége felé egyre durvábbak lettek, bár a populáris drum and bass-től nehezen rugaszkodtak el.  Kicsit hullámzónak érzetem, de ez nyilván annak is köszönhető, hogy rengeteg időt játszottak. Az emberek meg még a tartóoszlopokról is lógtak le, csak, hogy lássák őket.
 
Ez az igazi karrier.
 
-gabriella-
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
karl boro 2011. júl. 5.  22:45 2
igen engem is főleg hogy szerintem egy sincs nekik...
   
Tsirke 2011. júl. 5.  15:43 1
Megkérdezhetem, hogy a kedves cikkíró szerint melyik az a két Sum 41 sláger? Szerintem ők pont nem az a banda, akiknek csak két slágerük van, de ha valaki így gondolja, nagyon érdekelne, hogy melyik kettő.
   

2011. július 7.

A VOLT Fesztivál legjei! Képek!

Közel egy héttel a VOLT Fesztivál lezárása után végiggondolni az ott történteket szinte lehetetlen. Bár a line up nem feltétlenül volt a legütősebb, mi mégis rettenetesen jól éreztük magunkat. És az ötödik VOLT Fesztiválomon az is megtörtént, ami még soha: normális ágyban aludtam. Tovább

2011. július 6.

VOLT Fesztivál 2011 valahol a fejemben

A nehézkes szálláskeresés, az előre vetített elbombázott szar idő és a számomra lesújtó második nap line upja sem vette el a kedvemet Soprontól és a VOLT Fesztiváltól. Sőt! Tulajdonképpen megújult erővel futottam neki a 2011. évi VOLT Fesztiválnak, amely ahogy azt szokta, beváltotta a reményeimet, amint mosollyal az arcomon gondolok vissza erre a hétre. Tovább

2011. július 4.

A Hiperkarma mindent vitt Sopronban - képek!

Miután kellőképpen kiröhögtünk magunkat a Thirty Second To The Mars rajongótáborán és megtudtuk, hogy a koncertjük végén van egy szeretettánc szerűség, eldöntöttük, hogy abban az időpontban a legmesszebb szeretnénk tartózkodni a VOLT Nagyszínpadától. Volt helyette más, nem kell aggódni. Leginkább Hiperkarma... Tovább

2011. július 4.

A modern kor A.E. Bizottsága a VOLT-on - képek!

A VOLT Fesztivál pénteki napján kevésbé hatott meg Moby jelenléte, így más alternatívák után kellett néznem. Összességében volt lehetőség bőven, viszont én inkább tini korom szellemét szerettem volna megidézni, így az Inmedo & Drink Bar kínálatából választottam. Na, meg a Soerii&Poolek... Tovább

2011. július 4.

Interjú egy soproni buborékfújóval

Helló, szia, hogyvagy? Igyál, van pálinkám! Egész héten kinn vagy? Te is kész vagy teljesen? Honnan jöttél? Itt szinte mindenki, akit megkérdeztem pesti. – Körülbelül így lehet összefoglalni a hogyan ismerkedjünk fesztiválon kisokost. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky