Talán mert nem tudott újat kitalálni, talán kedvet kapott Britney Spears korábbi akciója után; de Lady Gagának ismét sikerült sokkolnia rajongóit. Ezúttal kopasz fejével! Na, vajon ezzel is divatot teremt?
A The Paul O'Grady Show során énekelt Lady Gaga a Born This Way albumáról úgy, hogy Hair című új számánál hirtelen kopasz lett, tar fejéről pedig zongorájára tette parókáját. Jó, azért teljesen nem kopaszodott meg: ha már tarkóját nem is borította haj, ruhája a nyakától lefelé hosszú műsörényes díszben pompázott. Sőt, még zongoráját is barna hajzat borította, így csak a művésznő feje maradt tincsek nélkül.
De szerencsére az sem hosszú távra, az énekesnő ugyanis nem vált meg véglegesen loboncától, csak "műbőrt" viselt fején, hogy ezúttal kopaszságával kerüljön a címlapokra.
Kíváncsiak vagyunk, hogy ezt is lemásolják-e róla! Akkor mostantól a tar lesz a trend?
Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. More
A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. More
Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. More
A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. More
2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. More