3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2011. június 21.

Megnyílnak a pokol kapui! Edzettél az idei Rockmaratonra?

Copyright:

Pécsett, a malomvölgyi arborétumban ismét felizzanak az üstök, és csapra verjük a söröshordókat. A négy napon és öt éjjelen át tartó zúzdában a szervezők a megszokott kedvenceitek mellett amerikai és svéd meglepetéseket is tartogatnak számotokra. Idén július 5 és 9 között vetheted magad a fémzene pódiumába a természet lágy ölén. A Rockmaraton szervezői ismét széles palettán vonultatják fel a magyar rockzenei élet élharcosait.

Ha punkot, a bluest, a dark-, trash-, death metált vagy épp a ska-t szereted, akkor ott a helyed. Három színpadon dübörögnek a hangfalak. Első helyen Deák Bill bácsit említsük meg, hiszen amit letesz az asztalra az hűen tükrözi a zene szeretetét. Emellett még pár nevet említsünk meg, zanzásítva: HézköznaPI CSAlódások, a Rózsaszín Pitbull és a Prosectura, akik puritán társadalmi karikatúrával telt szövegeikkel tolnak elénk görbe tükröt, és nem hagyjuk ki a felsorolásból a győri punkokat, az Aurórát sem. Ezen a szálon végigtekintve a szlovákiai Konflikt együttest is hallhatjátok.
 
Tankcsapdát, a magyar rockzenei élet mennyország turistáit sem kell bemutatnom nektek. Emellett fellépnek még a jó öreg rock katonái az Ossian és a Pokolgép, valamint az Akela farkasai. És nekik a mai napig elhisszük, hogy „a rock örök és halhatatlan”.  
 
A Nevergreen egyedi hangzásában is megfürödhettek, az idén év elején megjelent Imperium albumról is hallhattok dalokat. Ha kíváncsiak vagytok egy kis magyar Texasra, akkor a kollégiumi szobából elszabadult Kovbojok koncertjéből kóstolhattok szájízetek szerint. És még említhetnénk további előadókat is, mert megérdemlik, de lejjebb megtaláljátok a részletes programokat. És ne felejtsétek el meghallgatni a délutáni jó reggelt sörök után a feltörekvő amatőr tehetségeket sem, hiszen nem ritka, hogy egy-egy, vagy több gyöngyszemre lelhettek.
 
A szokásos sátorozási zuhanyzási, wc lehetőségek adottak, van ’kisbót, és a dombtetőn olcsó a fröccs.
Vigyázzatok a Nappal, a vízzel, mert árnyékot elvétve találtok, hacsak nem hozzátok magatokkal a házi gólemeteket, vigyázzatok magatokra és egymásra, mert az is metál része, és a tudatállapot változás jogát tartsátok fenn magatoknak, ha durvára sikerül legyen kéznél kálcium!
 
Jó szórakozást!
 
kicsiokosság: Tudtátok honnan ered a metálvilla? Ronnie James Dio egy kis olasz faluban gyermekeskedett, ott volt szokás ezzel a kéz jellel eltakarni az ördög szemét, és ő a koncertjén eltakarta, azóta takargatjuk.
 
A program ITT!
 
Krampi

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky