3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2011. június 19.

Sting elégedett a magyarokkal

Copyright:

Minden tekintetben nagyon sikeresnek mondható az együttműködés, Sting annyira meg volt elégedve a magyar zenekar tudásával és játékával, hogy a második próbára már nem is volt szükség, és a Symphonicity előadáson is minden tökéletesen zajlott.

Még az osztrák közönség is – akiknek egy része korábban értetlenül állt a tény előtt, hogy az óriási hagyományokkal rendelkező hazai szimfonikus zenekarok helyett egy magyar társulat kapta meg a lehetőséget – óriási ovációval jutalmazta bemutatásnál a magyar zenészeket. 
 
A Budafoki Dohnányi Zenekar legközelebb június 30-án játszik Stinggel és zenészeivel Budapesten.
 
A Symphonicity koncert programjában tavaly óta apróbb változtatásokat eszközöltek – néhány dal kikerült a programból, és újabb nagy slágerek kerültek be átdolgozva, illetve a sorrenden is igazítottak.
 
Budapestre most Pozsonyból érkezik majd az énekes és csapata, s a koncert után valószínűleg maradnak még egy napot, mielőtt Kazan-i koncertjükre indulnak.
 
Külön szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Sting koncertje pontosan 20 órakor kezdődik majd, kérjük a közönséget, hogy legyenek pontosak és elég időt hagyjanak a parkolásra illetve az Arénába történő bejutásra; ugyanis a későket a produkcióra való tekintettel csak bizonyos időközönként tudjuk beengedni a helyükre.
 
Az előadást megszakítja majd egy 20 perces szünet, és megközelítőleg 23 órakor lesz vége.
 
A koncertre fényképezőgépet, kamerát, hangfelvevőt nem lehet behozni, ezt a bejáratnál ellenőrzik is, mint ahogy bármilyen palackot vagy üveget sem.
 
Jó pár szektor teljesen megtelt már, azonban limitált számban most még kaphatók jegyek a budapesti előadásra; amit a tavalyi koncert alapján minden zeneszerető embernek csak ajánlani lehet.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. More

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. More

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. More

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. More

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky