3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. június 18. | Anikó

A fejemben ez volt – VilágVeleje Nyár

Copyright:

VilágVeleje Nyár pénteki napján az Orczy Park sok fesztiválozó otthonává vált. A Tankcsapda izzasztó koncertet adott, de a Pál Utcai Fiúk bulija is csont nélkül a nyomába ért. Június 17-én sokan voksoltak arra, hogy itt szórakozzanak, és ehhez minden adott volt: a jó zene és a nyárias idő is.

„Az életedet úgy kapod, ahogy kérted” – legalábbis ezt mondja a Tankcsapda egyik legjobb dala. Na, ha ez igaz, akkor én valamit irtóra elcsesztem. Mikor ez a szám elhangzott a VilágVeleje Nyár 2011-en, már egészen elfelejtettem, hogy milyen hosszú és szar pénteki nap áll mögöttem. Ezt még a PUF koncertje alatt sem gondoltam volna (azelőtt a Mystery Gangen meg főleg nem). A „reménykedni jobb napokban” soroknál úgy éreztem, hogy nekem ez már nem megy. Akkor még fűben üldögélés, zenére bólogatás volt, miközben néztem azt, hogy milyen sokan jöttek el a VilágVelejére és mennyire fesztiválos ez az egész. 
 
„Reggel, igazi magyar reggel, a munka vár” – nettó egy év napi bizonytalanság után, még a kirúgásom is elrontja a Cég. Mert csúnyán epic fail volt a dolog, vagy ahogy egy jogász mondaná, a felmondás semmis. „Bilincseld a kezed hozzám” – innen az életben nem szabadulok. „Csak úgy csinál, mintha nem tudná, hogy szeretem” – hát nem, de valójában nem is érdekel. Az íróasztalomon levő közös képnek annyi, mert költözni is kellett ma. Mennyi vacakot fel lehet halmozni. Fele a kukába, fele a hirtelen szerzett zacskóba. Viszlát iroda. 
 
„Ez néha kell, ha fájdalom van” – egészen ritka, hogy Balázs elénekli a Kisbolygót. Pedig milyen jó dal. Egyébként ezen a koncerten sokkal markánsabbak voltak a vokáljai, ami rengeteget dobott a számokon. Nekem nagyon bejött. A zene általánosságban sokkal keményebben, rockosabban hangzott a megszokottnál, ez is a PUF előnyére válik. 
 
„Sok a szúnyog az idén” – reggel ezt hallgatva jöttem rá, hogy ma élőben is hallom a PUF-ot, aztán némi vért adtam, nem jószántamból, de legalább rutinból. És nem a szúnyogoknak.
„Lecsónak jó lesz” – ja, boldog születésnapot, Lecsó!
 
Átpakolás, valami nagyon furcsa, már-már szürreális aláfestő zene. Personal Jesus swing verzióban. Ezt szívesen kihagytam volna. A telefonom csörög már megint, ez nem swing szám.
 
„Itt minden úgy van még, ahogy itt maradt” –Talán ez a Tankcsapda legnagyobb erénye és hátránya egyben. Ugyanolyan színvonalú koncertek, ami mindig oltári, de egy idő után megunható, mert extra meglepetés nem érhet. „Velem vannak a hangok is meg a fények” – a technikai rész is nagyon ott volt.  A Tankcsapda úgy jött fel a színpadra, mintha igazi külföldi rocksztárok lennének. Tankcsapdát skandáló tömeg, hangulatfokozás, pirotechnika. De ez az egész koncertre igaz, a látványért már biztosan megérte. Ja, Lukács Laci haja még mindig száll...
 
„Amikor odalépett hozzám, én már éreztem, hogy ebből nem lesz pardon” – miért kell minden ismerkedni vágyó pasinak feltennie azt a kérdést, hogy miért nincs barátod? Csak. „Te legyél a faszim és én legyek a te nőd” – jézusom, azt mondta, hogy tetszik neki a szabálytalan fogsorom. Eredeti szöveg az biztos, mindenki értékelje saját szája íze szerint. Én úgy gondolom, hogy nevetés helyett ezentúl inkább csak mosolygok. „Van egy kis baj, úgyhogy a mai pornó sztornó” – erre már ő mondja, hogy igaz ránk, mert közben rólam kiderült, hogy van némi közöm az egyetemhez, ez meg nála elvi kizáró ok. 
 
Ugráló, zúzó tömeg, ezt baromi jó nézni. Aztán akusztik zene a Tószínpadnál. Jamie Winchester, fűben fetrengő emberek, Tankcsapdás pólók, tánc, móka, sör re-pohárban. 
„Többé az sem érdekel, ha ki vagyok rúgva, eleget ittam és most má' be vagyok rúgva. Nem számít már, hogy a hajnal hol talál rám, mi lesz velem, azt csak az Isten tudja.”
 
Anikó
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky