3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. május 18.

Roger Waters gyermekalapítványt támogat Magyarországon

Copyright:

Aki figyelemmel kísérte Roger Waters pályafutását és életét, tudja, hogy a Pink Floyd zenei géniusza mindig rendkívül érzékenyen követte a világ eseményeit, nem csupán politikai, de szociális területen is. Mindig felemelte szavát a hatalom gépezete által elnyomott, hátrányos helyzetbe került emberekért, mind dalaiban, alkotásaiban; mind magánemberként.

Nincs ez másként most sem, amikor a Fal 30 éves jubileumi előadását mutatja be a világ számos országában.
 
A mű egyik legnagyobb slágere a legendás Another Brick In The Wall című dal, amelynek egy részét eredetileg is gyerekek énekeltek. A mostani turnén Roger Waters minden városban helyi gyermekeket keresett a feladatra, de mindezt megtoldotta egy jótékonysági eseménnyel is.
 
Olyan hátrányos helyzetű gyerekeket, és őket segítő szervezeteket keresett, akik főként a gyermekek elkallódását akadályozzák meg, akik nem nyugodnak bele a sok ember számára megváltoztathatatlannak tűnő sorsokba, akiknek célkitűzésük, hogy akár falakat áttörve érjék el a lehetetlent, az egyenlő bánásmódot.
 
Minden helyszínen hosszas keresés, alapítványokkal való tárgyalások előzték meg a döntést.
 
Június 22-én Budapesten az abonyi székhelyű Somogyi Iskola - Együtt a Gyermekekért alapítvány 16 pártfogoltja léphet színpadra, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával. 
 
Az alapítványt szülők hozták létre 1992-ben, az abonyi iskolában tanuló diákok, kiemelten a hátrányos helyzetű gyermekek szociális, kulturális hátrányainak enyhítésére és tanulmányi munkájuk segítésére. 
 
Jelenleg 264 gyerekkel foglalkoznak, akik alacsony iskolai végzettségű, akár munkanélküli szülők, sokgyermekes családok, vagy nevelőszülők gyermekei. Az alapítvány a hosszú évek alatt bebizonyította létjogosultságát, több száz pártfogoltat segítve.
 
Az alapítvány és a gyerekek azonban nem csupán saját problémáikat látják, érzékenyen reagálnak máshol előforduló gondokra is.
 
Jó példa erre, a vörösiszap katasztrófa gyermekeinek megsegítésére szervezett „100 forintos gyűjtőakciójuk”, amellyel hozzájárulhattak a bajba jutott családok iskolai felszerelés illetve könyvvásárlásához, pótlásához. 
 
A Somogyi Iskola - Együtt a Gyermekekért Alapítvány pártfogoltjai számára a szereplés Roger Waters koncertjén hatalmas lehetőség, hiszen sokuknak még egy budapesti utazás is elérhetetlen, az pedig, hogy egy ilyen nívós produkcióban, az Arénában több mint tízezer ember előtt mutatkozhatnak meg, soha vissza nem térő lehetőség, életre szóló élmény.
 
A kiválasztott 16 gyerek délután együtt próbál majd Roger Waters-szel és zenekarával; az énekes előre jelezte, hogy szeretne velük külön is megismerkedni, közös fotókat készíteni az esemény emlékére. Ezen felül Roger Waters az Alapítványt egy kisebb összeggel is támogatja, megköszönve munkájukat, erőfeszítéseiket a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának jobbra fordításáért. Este pedig mindenki láthatja majd a gyerekek több hétig gyakorolt előadását, a legendás Fal produkció részeként.
 
Az Alapítvány a 16 gyerek kiválasztásához külön tanulmányi versenyt hirdetett, és minden gyermeknek egy fogalmazást is kellett írnia, miért szeretne részt venni az előadásban.
 
Legtöbbjük szívhez szólóan írt arról, mit jelentene számára a fellépési lehetőség:
 
„Öten vagyunk testvérek. Vannak olyan dolgok, amiket nem tudnak nekünk a szüleink megadni. Ötünk közül én tanulok a legjobban. Elterveztem, – látva a szüleimet és a tesóimat – hogy én nem szeretném, hogy a gyermekeimnek is ilyen hiányban szenvedő élete legyen. Ezért tanulni fogok, ameddig csak lehet. Ha pedig végeztem az iskolákkal, dolgozni fogok, hogy minél több nagy fellépésre és hasonló helyre mehessek majd gyermekeimmel.”
 
„Azért szeretnék elmenni erre a koncertre, mert az életben biztos, hogy nem lesz ehhez hasonló élményem. Nevelőszülőknél vagyok. Amit énekelni kell, azt már hallottam, amikor kisebb voltam. Apukámmal laktam. Nagyon sokat adták a rádióban és apuval táncoltunk is rá. Borcsi néni mondta, hogy miről szól a dal és én úgy gondolom, hogy igaz, amiről énekelnek.”
 
„Számomra megtiszteltetés, hogy a jelöltek között lehetek. Igyekszem magatartásommal, tanulmányi eredményemmel és közösségi munkámmal még jobban kiérdemelni a megtiszteltetést.”
 

Somogyi Iskola - Együtt a Gyermekekért Alapítvány

2740 Abony, Szelei út 1.

Adószám: 18664373-1-13

Kiemelten közhasznú alapítvány

Kuratórium elnöke: Csizmadia Mihályné

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky