3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2011. május 9.

Alvó Tevék érkeznek Magyarországra

Copyright:

A Sleeping Camels zenekar tavaly novemberben mutatkozott be a magyar közönségnek a Millenárison a Babel Sound Világzenei Fesztiválon, majd egy nappal később a Szegedi Jazz Napokon aratott osztatlan sikert. Wake Up! című lemezük azóta már a hazai boltokban is kapható.

Zap Mama rajongói most újra itthon üdvözölhetik Manou Gallo-t, a csapat elefántcsontparti énekes-basszusgitárosát, és a Tevék többi neves tagját is: Bernard Maseli-t, a fenomenális lengyel vibrafonost, a több hónapos amerikai turnéból visszatérő Amir Gwirtzamnn izraeli mindent-fújó multitalentumot, aki egy személyben is egész estés műsorral képes szórakoztatni a Nagyérdeműt, továbbá a szerb Naked együttes dobosát, Goran Milosevic-et, a nyugat-afrikai ütős hangszerek mesterét, Abdulaziz Gobot és magyar zenésztársukat, a legkülönbözőbb formációkban feltűnő gitárost, Kardos Danit.

A Sleeping Camels rövid magyarországi tartózkodása alatt május 17-én, kedden fellép Kaposváron, a szinte vadonatúj Szivárvány Kultúrpalotában, majd május 19-én, csütörtökön Balázs Elemér csapatát követően a Fonó Budai Zeneházban. Ezt követően Prágába utaznak, hogy a cseh közönséget is elkápráztassák lendületes és kreatív igazi világzenéjükkel.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Continuer

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky