3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2011. március 15.

A Tücsökraj hozza a nőket

Copyright:

A hangyáknak maradjon a morzsa, a Tücsökraj legalább addig nyugodtan foglalkozhat fontosabb dolgokkal, mondjuk a Pesti Nőkkel. A szebbik nem által sugallt motiváció, arra késztette a Maszkura és a Tücsökraj csapatát, hogy ne láblógatással, teaszürcsölgetéssel töltse a telet, hanem egy titkos stúdióban dolgozzanak legújabb kislemezük, a Pesti nők dalain. Így pont, amikor újra fűszeressé válik a levegő és mozgolódni kezdenek a hormonok, tehát berobban a tavasz máris lemezbemutató koncertet szervezzenek.

Március 19-én a budapesti Szikrában (http://szikra.eu/) hallhatja először mindenki a különleges album dalait. A vezérelv egyszerű volt kiválaszozták öt olyan számukat, amitől már eddig is úgy csillogott a lányok szeme, mint friss harmatcsepp az első hóvirág szirmai között, majd addig pumpáltak még bele energiát, hogy senki ne maradhasson ülve, ha meghallja.  A korong további különlegessége, hogy az egyik track Maszkura talán első rapdala újragondolva.

Kár lenne kihagyni a tavasz első igazi koncertjét, hiszen egyrészről rácsaphatjuk az ajtót a már egyébként is fáradt télre és közben belerohanhatunk egy olyan éjszakába, ahonnan másnap igen húzós izomlázzal ébredhetünk.

A kislemez címe, mint már említettük, Pesti nők lett, a borítón pedig az éjszaka igazi királynői, azaz a Tücsökraj közönség szebbik tagjai láthatóak (bocs, srácok, gondoljuk, megértitek). A csapat téli koncertjein fotózgatta össze a nőcsokrot.

A lemez már március közepétől megtalálható lesz a lemezboltokban és a CLS kiadó webshopjában (www.cls.hu), de a zenekar honlapján is hozzá lehet majd jutni (www.tucsokraj.hu).

A március 19-i koncerten a Maszkura és a Tücsökraj mellett fellép még a Szabó Balázs Bandája, akik szintén lemezbemutatnak.

Maszkura és a Tücsökraj/ Szabó Balázs Bandája kettős lemezbemutató koncert
2011.03.19.
Szikra  (VI. Teréz krt. 62)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. A continua

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. A continua

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. A continua

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky