3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2011. március 6. | Bényei Gabi

Red Hot Chili Peppers: Új lemez, új hangzás, furcsa cím

Copyright:

Antony Kiedis állítása szerint a Red Hot Chili Peppers sokat fejlődött az elmúlt időszakban és ez hallható is lesz legújabb lemezükön. Az album felvételei lassan a végéhez érnek, azonban a címe körül még sok kérdőjel van.

Kiedis szerint a funk - rockerek „Dr Johnny Skinz's Disproportionately Rambunctious Polar Express Machine-head” címmel illették a készülő albumot, amit állítólag egy barátjukkal közös utazás ihletett a kábítószer hatása alatt. Ezzel a címmel tükrözni szeretnék, hogy a zenekar zeneileg fejlődik, és nyitott minden újdonságra.

A 2006-os „Stadium Arcadium” című albumot követően a legújabb lemez teljesen új dinamikával rendelkezik, ami annak is köszönhető, hogy Bassist Flea zongora tanulmányokba kezdett, ezzel is fejlesztve zenei tudását. Mindent úgy dolgoztak ki – beleértve a dalok számát és hangzásvilágát – hogy az újdonság erejével hasson, olyan legyen, amit eddig még nem hallott a közönség.

A korábbi jammelésből napvilágot látó szerzemények után Flea zenei tanulmányainak is köszönhetően nagyobb precizitással figyeltek oda minden olyan tényezőre, ami egy dal születésénél elengedhetetlen.

Frusciante és Flea cseréje után Josh Klinghoffer Afrikába látogatott, hogy az ott látottak hatására több inspirációt kaphasson a lemez elkészüléséhez. A lemez producere Rick Rubin, de hogy mikor kerül nyilvánosságra az eredmény, az még a mai napig kérdéses.

Bényei Gabriella

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Kontynuować

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Kontynuować

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Kontynuować

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Kontynuować

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky