3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2011. március 3.

Eljött a Grand Mexican Warlock ideje

Copyright:

A Grand Mexican Warlock díszes társaságban mutatja be Aeons című első nagylemezét a Budapest szívében, a Szikra Cool Tour House-ban március 14-én, hétfőn! A díszes társaságról pedig annyit, hogy az est vendége lesz még a Bit Dis, a Jazzékiel, az ismét aktív Apey & The Pea, majd az aftert a Dictator és Hussar nyomja. Az ünnep előtt, jó mókának igérkezik.

A zenekar ezen az estén lezár egy korszakot és egyben új fejezetet nyit. Először fordul elő, hogy a lemezt teljes egészében eljátszák, de sanszos, hogy utoljára, hiszen javában íródnak az új dalok, melyek apránként bekerülnek majd a repertoárba. Így aki élőben is szeretné az Aeons dalait hiánytalanul végighallgatni, annak a megjelenés erősen ajánlott.

De nem csak a GMW-ről szól az esemény, hiszen itt lesz még a Beat Dis, akiket a legjobb magyar triphop zenekarként tartanak számon kishazánkban, ám élő teljesítményük túlmutat a kategórián, a produkció szinte punkosan energikus, izgalmas elektronikus megoldásokkal, a frontember Csigit kiegészítő vendég énekes hölgyekkel együtt simán libabőrözést okozó élmény.

A Jazzékiel fellépése talán nem is annyira meglepő, ugyanis kettős átfedés is van a GMW tagságával. A 2009-ben megjelent Holy Shit album után a srácok most új lemezen dolgoznak, hogy mikor lát napvilágot, arról még nincs info, de a jelek szerint minden eddiginél sötétebb irányba haladnak. Hegyi Áron filmzenébe illő zongora témái és Jakab Peti szövegei felkavarják az embert, élőben pedig letaglóznak.

A bemelegítésről a pár hónapja ismét aktív Apey & The Pea gondoskodik, akik megmutatják, hogy trió felállásban is lehet nagyot szólni. Nehezen kategorizálható zene az övék, de Soundgarden és Alice In Chains kedvelő stonereknek mindenesetre kötelező. Heteken belül, még a Szikrás koncert előtt megjelenik új EP-jük, minden bizonnyal zömében erről hallhatunk dalokat.

Akinek mindez nem lenne elég, a koncertek után Dictator és Hussar húzza majd a talpalávalót, könnyed levezetéseként az átlagosnak semmiképp nem nevezhető hétfő estének. Másnap ugyebár március 15., nincs suli, nincs meló, kivéve a tüntetésen hot-dogot áruló büféseknek.

SZIKRA Cool Tour House
1066 Budapest, Teréz körút 62.
2011. március 14. hétfő
Apex And The Pea
Beat Dis
Grand Mexican Warlock Aeons lemezbemutató
Jazzékiel
Dictator & Hussar

Jegyek elővételben és a koncert napján 21:00 óráig 1200 Ft-os áron válthatók. 21:00-től 1500 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Kontynuować

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky