3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. február 10. | Bényei Gabriella

Először Budapesten a Duke Ellington Orchestra

Copyright:

Fennállása óta először, 2011. április 5-én Budapestre érkezik a Duke Ellington Orchestra.  A koncertnek a Budapesti Kongresszusi Központ ad otthon. Ellington több mint 2000 dalt szerzett, köztük a „Take the A-Train", az "It Don't Mean a Thing (If It Ain't Got That Swing)" című jazz sztenderdeket, de hosszabb lélegzetű számokat is írt, mint például a „Brown, and Beige, Liberian Suite”, és az „Afro-Eurasian Eclipse”.

Ellington 1919 és 1974 között több zenekarral örvendeztette meg közönségét, a jazz területén számos újítás fűződik a nevéhez. Neki köszönhető a “Jungle –style”, az emberi énekhang hangszerként való használata. Számos díjat kapott, többek között a Szabadság Érdemrendet, ami a legmagasabb polgári kitüntetésnek számít Amerikában.

1899. április 29-én született Edward Kennedy Ellington néven. Apja és anyja is zongoráztak, ennek köszönhetően korán megismerkedett a zenével. Középiskolás korában kezdett el komolyabban zongorázni. 15 évesen egy üdítőital boltba hívták dolgozni, ennek hatására írta meg első jazz dalát “Soda Fountain Rag” címmel. Ekkor kapta a Duke becenevet is. Doc Perry zenei stílusának hatására Ellington zenei tanulmányait továbbfejlesztette, majd az első világháború után megalapította első zenekarát. Zeneszerzési technikájára az volt jellemző, hogy az adott dalt nem a hangszerekre komponálta, hanem személyesen a zenekar tagjainak. Ennek köszönhetőn egyik zenésznek sem volt idegen a stílus, így a tagcserék nem voltak jellemzőek.

Az 1920-as években New Yorkba költöznek, ahol 3 éves szerződést kötnek a népszerű Cotton Club-bal. Ezekben az években kezd el revüket írni a Chocolate Kiddies és a Show Girl nevű zenekarának, majd több filmszerepet is kapnak. Ellington több filmzenét is írt, egyik szerzeményét, a „Paris Blues” című dalt Oscar-díjra is jelölték.

Az 1930-as években a jazz és a latin-amerikai zenei elemek fúziójával kísérletezett, ennek a korszaknak a legismertebb példája a “Caravan” című dal. 1939-ben Strayhorn csatlakozik a zenekarhoz, akivel közösen dolgoznak 1967-ig, Strayhorn haláláig.

A New York-i Carnegie Hallban 1943-tól 1955-ig Ellington segítségével létrejön egy nagyszabású koncert sorozat, amelyen maga a zeneszerző is minden évben részt vett, és ahol új, hosszabb jazz darabokkal rukkolt elő. Az első ilyen koncerten mutatta be a „Black, Brown, and Beige”-t, mely egy három részes zenei mű, ami az Egyesült Államokban élő feketék történetét mutatja be.

Az 1960-as évek közepétől jazz stílusú szakrális zenei koncertekkel kezdték járni a világ katedrálisait. Ekkor született többek között az „In the Beginnig God” és a „Divine” című dal is.

Duke Ellington 1974. május 24-én halt meg. Az egyik utolsó dala a „The Blues Is Waiting”. Halála után fia, Mercer Ellington, majd unokája Paul Ellington vette át a zenekar vezetését.

A Duke Ellington Orchestra koncertre jegyek már február 11-től kaphatók a Ticket Express jegyirodáiban és az Eventim hálózatán keresztül.

Bényei Gabriella

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky