3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2011. január 17. | MyMusic

Vén rókák a forradalmárok

Copyright:

Jazz, szimfónia és modern táncok: Január 17-én a MÜPÁban a legnagyobb hazai zenészek irgalmat nem ismerve mérnek csapást az eddigi műfaji korlátokra: aki túléli a találkozást a születőben lévő új ágazattal, annak minden bizonnyal megváltozik majd az élete.

Képzelj el 24 jazz-zenészt, akik egy hagyományos szimfonikus zenekarral kelnek versenyre, úgy, hogy közben 10 modern táncos pattog köröttük!

Merész vállalkozásnak lehet szemtanúja, aki január 17-én este ellátogat a MÜPÁba, ugyanis többek között olyan jazz-nagyságok adják majd az ívet egy új műfajt létrehozva közben, mint Dés László, Balázs Elemér, Kaltenecker Zsolt, Berki Tamás, vagy Fekete-Kovács Kornél.

A hangzás nem csak attól lesz különleges, hogy az első részben a többnyire papírba kapaszkodó szimfonikusok végre lelazulnak, és ne adj isten' még improvizációra is ragadtatják magukat, hanem azért is, mert az este második felében hat jazzista külön balettre komponált műveit hallhatja a nagyérdemű! Bizarr, nem igaz?

„Tánc nincsen zene nélkül, hiszen a tánc mozdulatba oltott zene. Jazz-zene nincsen ritmus, lüktetés nélkül, és ez sok minden más tulajdonságán kívül is igazán alkalmassá teszi, hogy koreografált mozgás szülessen belőle. Ezzel a gondolattal láttam neki megkomponálni a darabomat erre a balett estre.” (Dés László)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Continuer

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Continuer

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Continuer

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Continuer

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky