3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2010. december 28.

Ska-jazz előszilveszter a west Balkanban

Copyright:

Újra Budapesten koncertezik a ska-jazz úttörő formációja, a New York Ska-Jazz Ensemble. A NYSJE előszilveszterezni érkezik, hogy régi barátaikkal a Pannonia Allstars Ska Orchestrával csapjanak egy karibi hangulatú forró estét az év utolsó napjainak egyikén a nyugati téri West Balkán nagytermében (a három napos Páratlan Fesztivál keretében).

A hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő amerikai zenekar a jamaicai ska-t ötvözi a jazz zenével, így egyaránt kedveskedik a táncolni vágyóknak, illetve ejti ámulatba hangszeres tudásával a nagyérdeműt. A dinamikus zenei kavalkádba időről-időre kerül egy kis reggae, rocksteady, vagy dancehall is, a dalok pedig mindeközben olyan megoldásokat felvonultatva állnak össze egésszé, amit szívesen láttak és hallottak már akár a Montreal Jazz Festival-on, vagy a North See Jazz Festival-on is.

A hat főt számláló new york-i csapat mellett a tizenegy fős PASO szolgáltatja a sodró muzsikát. A hazánk színeiben induló nagyzenekar nevén túl a zenéjében is képviseli majd a régiót, hiszen az alkotóelemek közé ők egy kis magyaros fűszert is kevernek – találkozhatunk majd finoman idecsempészett hegedűvel, sőt a magyar konyhát dícsérő Hungarian Dish-sel is. A helyi ska hősök nemrégiben jelentették meg „I’m the One” című digitális maxijukat – a sok PASO sláger mellett bizonyára erről a kiadványról is hallhatunk majd dalokat.

A koncertek előtt és után a nagyszerű Irie Maffia soundsystem biztosítja a hangulatot.

Ska-jazz előszilveszter a New York Ska-Jazz Ensemble-lel és a Pannonia Allstars Ska Orchestrával
2010. december 29.
West Balkan
Jegyár: 2500/2900
Kapunyitás: 20:00

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Kontynuować

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky