3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. november 30. | -gabriella-

Gyász! Elhunyt sokunk kedvence, Leslie Nielsen!

Copyright:

84 éves korában elhunyt Leslie Nielsen. Valószínűleg a legtöbb ember a Csupasz pisztoly trilógia Frank Drebin hadnagyaként ismeri, ám azt már kevesebben tudják, hogy több mint 100 film és 1500 televíziós szereplés fűződik a nevéhez. Első filmszerepét 1956-ban a Tiltott bolygó-ban játszott, ám ismertségre még várnia kellett egészen az Airplane-ig. Kinek mi a kedvenc idézete tőle?

Két napja az egész világ Leslie Nilsen-t gyászolja. Tele van az internet a tőle származó idézetekkel, Csupasz pisztoly videókkal. Mi sem szeretnék kimaradni abból, hogy leróhassuk tiszteletünket előtte, így összegyűjtöttünk pár információt róla, hiszen a popkultúra egyik alappillérének tekinthetjük.

Nilsen 1926-ban születet Kanadában, a II. világháború idején a Kanadai Légierőnél szolgált. Leszerelése után a Calgary rádiónál lemezlovasként dolgozott, majd a torontói Loren Green Rádió Művészeti Akadémiára felvételizett. Ezek után költözött New Yorkba, ahol színészetet és zenét is tanult.

Karrierje kezdetén több sorozatban is vendégszerepelt, néhány év leforgása alatt nagyjából 50 karaktert formált meg. Első filmszerepét az 1956-os Válságdíj című krimiben játszotta. Ugyanebben az évben szerepelt a Tiltott bolygó című sci-fiben is, amit sokan a legjobb fantasztikus filmnek tartanak abból az időből.

A ’80-as években fordult meg a karrierje, amikor paródiákban kezdett el játszani. Az első ilyen alakítása az Airplane!-ben Dr Rumack karaktere, ami a mai napig emlékezetesebb szerepei közé tartozik. Frank Drebin szerepét az 1982-en Nagyon különleges ügyosztály című sorozatban alkották meg, melynek folytatása a ma már klasszikusnak számító Csupasz pisztoly trilógia. 1988-ban az első rész akkora siker lett, hogy a kétbalkezes detektív kalandjait még két részen keresztül nézhettük. Ebben mindvégig Priscilla Presley volt a partnere.

Ezek után több vígjátékban szerepelt, legemlékezetesebb alakításai: Szörfös nindzsák, Kölcsön gyerek visszajár (gyerekkori nagy kedvenc), Drakula halott és élvezi, Drágám add az életed, Mr Magoo, Horrora akadva 3-5., Sziki szökevény.

És már csak egy kérdés maradt: kinek mi a kedvenc idézete tőle?






-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky