3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 25.

Magna karácsony és mi szem s szájnak ingere

Copyright:

A Magna Cum Laude zenekar igen csak mozgalmas 2010-es évet tudhat lassan maga mögött: platina- és aranylemezek átvétele, rengeteg koncert, fesztiválok, klubbok, egyéb rendezvények elmaradhatatlan szereplői! Az évet ismét egy hatalmas karácsonyi koncerttel zárják, ami - most már bátra kijelenthetjük - hogy hagyománnyá vált az együttes számára! December 28-án tehát ismét lesz Magna Karácsony a Syma Rendezvénycsarnokban, ami az előzetes tervek szerint, a zenekar fennállásának(!) legnagyobb produkciója lesz!

Az 1999-ben Gyuláról indult együttes mára napjaink egyik legsikeresebb pop-rock koncert zenekara, a települési rendezvények és a nagy fesztiválok kiemelt attrakciója. A hazai rádiók számos dalt forgatnak állandóan, az eddig megjelent négy stúdióalbumuk repertoárjából, amelyek legtöbbje a hallgatók és a slágerlisták favoritja. Az országos ismertségre tettek szert, de megmaradtak közvetlen vidéki srácoknak, akik dalaikban és koncertjeiken egyaránt az élet örömeit, bánatait, érzéseit, az egyszerű embereket, az egyszerű embereknek éneklik meg.

E gondolat vezérelte a budapesti Magna Karácsony gondolatát, amely idén is egy igazi vidéki hangulatú családi mulatságnak ígérkezik. A szervezők egy mobil sátorral toldják majd meg a Syma „A” csarnokának szoborkert felöli oldalát, ahol helyben sülő disznótoros és pálinka standok segítenek majd megalapozni a hangulatot.

A koncert egy szokatlanul nagyszabású látványos attrakcióval kecsegtet, a több mint két órában sosem látott látványelemekkel és meglepetésekkel csendül felnek fel a slágerek, a közönség kedvenc dallamai – többek között a Minden Állomás, az Átkozott Nők, a Vidéki Sanzon, a Sirató, a Te légy most, a Visszhang, a Színezd újra, a Pálinka dal -, de olyan dalokat is hallhatnak, amiket ritkán játszanak nagy közönség előtt!

A korábbi karácsonyi koncerteken olyan elismert előadók fogadták el a Magna Cum Laude meghívását, mint Révész Sándor, Lukács Laci és Nagy Feró!

Az idei nagykoncerten hazánk egyik legnagyobb rocksztárja, a 30 éves fennállását idén ünneplő Edda zenekar frontembere, Pataky Attila lesz! A közös produkció során közösen szólaltatnak meg hol egy Magna slágert, hol pedig egy ismert Edda dalt!

A koncert végeztével még nem fejeződik be a karácsonyi mulatozás, mivel DJ Radnai lemezjátszójával pörgeti tovább az este jó hangulatát!

Magna Karácsony
Magna Cum Laude - Karácsonyi koncert
december 28. (kedd), 20:00
SYMA Csarnok
Vendég: Pataky Attila
A koncert után retrodisco DJ Radnaival!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky