3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 22.

Feltámad a legendás Almássy téri Szabadidőközpont

Copyright:

A november hónap tartogatott néhány különleges örömhírt, melyek csúcspontja talán, hogy a néhány éve, roppant gyanús módon, az önkormányzat által értékesített Almássy téri Szabadidőközpont, most valami csoda folytán visszakapja identitását és a lebontás helyett, újra a rendeltetésének megfelelő módon üzemel majd.

Újra moldvai csángó magyar táncház indul a régi Almássy téri Szabadidőközpont (jelenleg Almássy Hall) épületében a Fakutya zenekar és a Sirítő táncegyüttes összefogásában. Már november 10-én, az első alkalommal több, mint hatvan látogatót vonzott a rendezvény, így
remélhetőleg újra élet költözik a sokat megélt ház falai közé. Szerdánként a 22 éves múltra visszatekintő Tatros zenekar és legutóbbi lemeze kapcsán a brit Songlines magazin által is méltatott, 10 éves Fakutya zenekar heti rendszerességgel váltja egymást a színpadon.

Fakutya együttes

A Fakutya zenekar 2000-ben alakult Budapesten olyan néptáncot kedvelő fiatalokból, akiket különösen megszólított a moldvai csángó magyar népzene. Már 2001 nyarán bemutatkozhattak a Kapolcsi Művészetek Völgyében, majd ezt követően évekig biztosították a jó hangulatot a fesztivál malom-szigeti gyerektáncházában. Évközben a Millenáris gyerekprogramjaiban vettek részt.

Megalakulásuktól kezdve rendszeresen tartanak táncházakat Budapesten, illetve zenélnek gólyabálokon, fesztiválokon és táncegyütteseknek szerte az országban, időnként külföldön is. Ezeken és az egyre gyakoribb koncertjeiken érett meg a zenekart jellemző vidám és kísérletező hangzásvilág, melyet ők kortárs népzenének neveznek. Nem titkolják, hogy Beatlest, Rolling Stonest, Metallicát, Stinget hallgatva nőttek fel, s az eredeti népi dallamokat tisztelve, de a fenti összefüggésben, jelen időben értelmezve tolmácsolják. Számukra így élő a népzene.

Első, 2006-ban megjelent lemezük (Kutyafa) énekes és táncdallam feldolgozások színes csokra, ahol a hagyományos hangszerek (furulya, kaval, tilinkó, dob, doromb, koboz) mellett mandolin, basszusgitár, és a maga nemében egyedülálló elektromos koboz is megszólal. A gyerekműsorok eredményeképpen 2007-ben készült el meselemezük (Róza és Jánoska) amelyben mesébe szőve csendülnek fel a csángó népdalok.

A zenekar átalakulása, illetve a táncházas világ jelentős változásai közepette adódott lehetőség legújabb zenei ötleteik rögzítésére. A 2009-ben jelent meg Egyéb veszély című, harmadik lemezük, amely az első lemez továbbgondolása és szerves folytatása. A Songlines magazin által is méltatott koncept albumban a népi dallamkincs változatos értelmezése hallható: tradicionális és világzene, szving, lakodalmas, dub, ska, diszkó és heavy metal ihlette feldolgozások hallhatóak - amint a zenekar által kitalált Folkrendőrség letartóztatja az együttest.

Az együttes tagjai:

Székely Zoltán - népi fúvós hangszerek és szaxofon
Walch Márton - dob, doromb, ütőgardon
Kis Sándor - basszusgitár, ütőhangszerek
Kudász Ferenc - kobzok, pengetősök
Halmos Kata - ének, tánc

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky