3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. november 14. | Sir DNA

Újabb botrány! Hamisított Michael Jackson...

Copyright:

A hétvégén felröppent a hír, hogy Michael Jackson poszthumusz albumának számai nem mind eredetiek. A honlapon közzétett Breaking News című szám részletében hallható vokálok régebbi számok sample-jeiből lettek összevágva – legalábbis a család szerint.

Hétfőn Jackson anyja, Katherine, és két idősebb gyereke is alátámasztottál hírt, miszerint az albumon vannak hamisított számok. Hozzájuk csatlakozott, két unokaöccse, sőt nővére, Latoya Jackson is. Véleményük szerint a Breaking News-ban hallható vokálok régebbi felvételek, még a mikrofonba lihegés is gondos utómunka eredménye. Jackson fiának véleménye talán a mérvadó, hiszen ő jelen volt, mikor a szóban forgó számot a stúdióban rögzítették, és szerinte a dalban hallható vokál nem egyezik azzal, aminek felvételekor jelen volt.

Egyes rajongók szerint a pletyka nem feltétlenül igaz, Jacksont sokszínű hanggal áldotta meg a teremtő, és lemezről lemezre képes volt megújulni. Az is nyilvánvaló, hogy az utómunkálatok folyamán szinte bármiből ki lehet hozni bármit. Ez mindkét oldal fő érve, hiszen ezzel az erővel (erős túlzással élve) szavanként még új szöveget is összevághatnának a modern technika segítségével.

A szóban forgó lemez december 14.-én jön ki, és bár a Sony tagadja, hogy meghamisította volna a vokálokat, a rajongók döntik majd, kinek az oldalára állnak. Katherine Jackson pedig, hogy a rajongók ne pártoljanak el teljesen a popsztártól, közzétett Jackson honlapján egy még ki nem adott számot, amivel felhívja a figyelmet a Michael névre keresztelt album (részleges) eredetiségére.

Sir DNA

Forrás: aceshowbiz.com, bbc.co.uk, omg.yahoo.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 17.

Skrillex kiadta új albumát

Ez a gigászi, 34 dalt tartalmazó megjelenés az utolsó, melyet eddigi labelének égisze alatt készített a művész. Ezzel egy 15 évig tartó, gyümölcsöző korszak ért a végéhez, mely alatt Skrillex a pop és az elektronikus zene egyik legkápráztatóbb csillagává nőtte ki magát, több Grammy-díjjal, valamint teltházas koncertekkel és fesztiválokkal a háta mögött. Tovább

2025. április 16.

Új érát indít Ed Sheeran

A várva várt Ed Sheeran visszatért vadonatúj felvételével, melynek múzsája a perzsa nyelv és a keleti hangszerekből kinyert egzotikus hangzás. Ehhez illően egy nem szokványos dalcímet, az „Azizam”-ot választotta, mely magyarul annyit tesz „drágám”. Tovább

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

2025. február 18.

A felkapott Charli XCX

Charli XCX tavaly indította el a BRAT-mozgalmat, mely teljességgel megragadta a kulturális korszellemet, és a nyár egyik legfelkapottabb elektronikus zenei kiadványa lett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky