3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. szeptember 6.

Pécsről Dallasba Katona Tamás módra

Copyright:

A pécsi származású ifj. Katona Tamás gitáros a 2000-es évek elején új színt hozott, és friss vért ömlesztett a hazai blues-életbe. Sok emlékezetes koncertet idézhetünk fel, amelyeken korát meghazudtoló autentikus előadásmódjával, rendkívüli erőt sugárzó egyéniségével és példamutató szerénységével bűvölte el a jelenlévőket. Az intenzív munka eredménye a 2006-ban angol nyelven megjelent, saját dalokat tartalmazó Let Your Fingers Bleed című sikeres lemez, és az azt követő feledhetetlen, A38 hajón tartott lemezbemutató koncert volt.

Az akkor még mindig csak 22 éves Tamás már több, jelentős nemzetközi helyszínen is megvillantotta tehetségét, többek közt az általa választott műfaj, a texas blues őshazájában, Dallasban és Austinban, Európában pedig például a finnországi Puistoblues vagy az olaszországi Pordenone blues fesztiválokon.
2007-ben aztán elhagyta Magyarországot és átköltözött Dallasba, az Egyesült Államokba. Az eltelt három év alatt gyökeret eresztett, jelenleg saját zenekarával, a Full Blasttal koncertezik.

Három év után először látogat haza, de - a rövid itthon töltött idő ellenére - több koncertet is ad. Tamás egyedül érkezik, zenésztársai a korábbi időszakból már jól ismert muzsikusok lesznek, mint például édesapja, id. Katona Tamás, vagy a „soul brother” Petendi Tamás.

2010.10.08-án pénteken, Budapesten, a Csekovszky Árpád Művelődési házban (1172 Budapest, Hősök tere 9.) kerül megrendezésre az első koncert.

Kezdés: 19:30

Belépő:1600 Ft.

Közreműködnek:
Fekete Attila- basszus
id. Katona Tamás-gitár
Mezőfi István-dob
Petendi Tamás-gitár
Előzenekarok:
Blues Revolver(Csolnok)
Blues and Roll(Csolnok)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky