3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. augusztus 23.

A Bonobo Magyarországon!

Copyright:

A Bonobo a kétezres évek egyik nagy sikertörténete, mely első szárnypróbálgatásaitól kezdve töretlenül ível felfelé. A legszerelmesebb majomfajtáról elnevezett zenekar a jelenlegi partyzenék meghatározó állomása, még ha olykor melankolikus hangulatba is kerülhet tőle a hallgatóság. Simon Green, a csapat frontembere (illetve olykor maga A csapat) valóban folyamatosan megújulni kész, sőt a megújulásra kifejezetten törekvő karizmatikus személy, így sosem a kitaposott úton jár, inkább ő maga ejti az első csapásokat a sűrű dzsungelben.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A néhol belassult, elmélázós, máskor pedig igazán vad, pörgős elektro dalok eleve élő fellépéseken hatásosak igazán, nem hiába koncertezik a Bonobo szinte az összes neves fesztiválon, és lépnek fel heti rendszerességgel a tengerentúlon és innen. Ám maga a műfaj azért is szerencsés, mert egy ilyen jellegű formáció ugyanannyira állja meg a helyét az igényesebb diszkó szférában, mint az élőzenés koncerthelyszíneken, valamint a stúdióban rögzített felvételekkel megtöltött diszkek sem veszítenek eredetiségükből. A tánczenék új válfajának mondható lounge-downtempo-chillout vonal az, amibe leginkább besorolhatjuk ezt a fajta zenét, de mivel folyamatos átalakulásban vannak a stílusok is és főként egy ennyire állandóan megújuló csapatról beszélünk, nagy valószínűséggel a legcélszerűbb meghatározás egyszerűen a „bonobós”.

A világsikert meghozó Days To Come album után már nem igazán lehetett megtippelni, mit tartogat még a jövő a Bonobo számára, de nemrégiben megjelent (számszerint negyedik, Black Sands címre keresztelt) lemezük azt bizonyítja, hogy kísérletező kedvük erősebbnek bizonyult a biztos sikerre való vágyakozásnál, és az eredmény nem maradt el: az új hangzástól függetlenül szinte borítékolható a közönség és a szakma elismerése. Simon már nem először jár Magyarországon, megfordult itt zenekarostul, önállóan, DJ-ként, keverte a hip-hopot régi tánczenével, így jól tudja, a közönség ugyanúgy vevő lesz megmozdulására, mint bárhol, Európában.

A Gödörben rendezett koncerten új és régi dalokból egyaránt megszórja majd a táncoslábú érdeklődőket.

2010. szeptember 9. (csütörtök) 21:00
radiocafé 98.6. bemutatja:
Bonobo (UK) – Live
Black Sands lemezbemutató koncert

Belépő elővételben 3900 Ft, a program napján, a helyszínen 4900 Ft
Jegyeket a Gödör Klub kávézójában vagy a www.vilagveleje.hu oldalon keresztül lehet vásárolni.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
TunderkeKoLoMp 2010. aug.. 31.  13:34 1
Miért nincs fent a hivatalos honlapjukon (http://www.bonobomusic.com/) az, hogy fellépnek nálunk?
   

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky