3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2010. augusztus 6.

Megvan a Rocktábor 2 tévés premier időpontja

Copyright:

Jön! A Jonas Brothers és Demi Lovato készen állnak, hogy megmutassák, milyen egy fergeteges nyár a Rocktábor 2: Záróbuli című filmben, ebben az ízig-vérig rock 'n roll musicalben, amely a zene, a tánc és a nyár adta szabadság ünnepe, és arra is emlékezteti a nézőit, hogy nem csak a cél a fontos, hanem az odavezető út is, amelyet élvezni kell. A film magyarországi premierjét eddig nagy titkolózás övezte, de ma a Disney Csatorna bejelentette, hogy a Rocktábor 2 szeptember 18-án, szombaton, 10:00-kor debütál a csatornán.

A magyarországi rajongók igazi csemegére számíthatnak, hiszen a Rocktábor 2:
Záróbuli felvonultatja az összes kedvenc szereplőt, akik újra kieresztik hihetetlen hangjukat, világszínvonalú koreográfiákat adnak elő, vagyis benne lesz minden, amiről ez a zenés szuperprodukció ismert. Premierje óta a Rocktábort több mint 137 millióan látták, a film zenéje pedig 2,5 millió példányban kelt el világszerte, miközben a lemez 10 felejthetetlen héten át trónolt a Top 10-ben az amerikai Billboard 200-as albumlistáján. A film vadiúj zenéje szeptember 6-tól lesz kapható a lemezboltokban.

Ez idei nyári buli egy frenetikus Rocktáboros összejövetellel veszi kezdetét. Valamennyi táborozó visszatért, és már alig várják, hogy újra zúzhassanak. De ebben a tini paradicsomban nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt várnánk. A tó másik oldalán felcsillan a Sztártábor: egy hiper-szuper, nagy lóvés zenei tábor, amelyet Brown egykori bandatársa és irigye, Axel Turner alapított. A Rocktáborban, a maga egyszerűségében, jelen van a szenvedély, a tehetség és az elkötelezettség, de a Sztártábor olyan erőforrásokkal, infrastruktúrával és annyi pénzzel bír, ami elég ahhoz, hogy megszerezze magának a Rocktábor tanárait, és ellehetetlenítse a Rocktábort.

A Jonas Brothers és Demi Lovato nyilatkozata

A főszerepben a The Jonas Brothers és Demi Lovato, akik az általuk megformált karakterekről és a filmről nyilatkoztak.
"A Rocktábor 2-ben az én történetemben lesz egy kis "Rómeó és Júliás" beütés. A karakterem, Nate, beleszeret egy lányba, aki a tó túloldalán táborozik. A lány nem más, mint a Sztártábor vezetőjének lánya, ezért Nate-nek titokban kell átszöknie hozzá. Ez egy tiltott szerelem édes története - és szuper zenék kísérik. Tényleg nagyon klassz"- mondta Nick Jonas.

Kevin Jonas: "Az általam megformált figura pedig a "kicsik" csapatának vezetője lesz, és ez a helyzet rengeteg vicces-mókás jelenet forrása lesz. A "kicsik" a Rocktábor újoncai, így nekem kell a szárnyaim alá vennem őket.

"Sokkal több dráma, szerelem és zene lesz benne, mint az első részben. Több és jobb, mint az eredeti film volt, ráadásul tele van őrületes táncelemekkel. És a film zenéje is óriási. Az általam játszott karakter és én nagyon én nagyon sokban hasonlítunk. Amikor az első részt forgatni kezdtük, még sosem szerepeltem közönség előtt. Félénk voltam és bizonytalan, és Mitchie is pontosan ilyen volt az első részben. Most azonban már sokkal magabiztosabb vagyok, pont, mint Mitchie a Rocktábor 2-ben. Én is készen állok a kihívásokra, akárcsak Mitchie a második részben. Élvezetes dolog őt játszani, és jól érzem magam ebben a szerepben."- vallotta be Demi Lovato.

A Rocktábor 2 (CampRock2) premierje Magyarországon szeptember 18-án lesz látható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Kontynuować

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Kontynuować

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Kontynuować

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Kontynuować

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky