3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. augusztus 2. | Joss Beaumont

Larry Hangman és a Turbo a Fekete Zaj fesztiválon

Copyright:

A súlyos anyagi nehézségektől függetlenül idén augusztus 5-6-7-én rendezik meg Mátrafüreden a most már hagyományosnak mondható Fekete Zaj fesztivált, ahol olyan kiváló bandák lépnek fel, mint a nagy közönségsikernek örvendő Larry Hangman vagy a nagy tömegeket megmozgató Turbo zenekar.

Elkészült a Fekete Zaj fesztivál napi bontása, amelyben ugyan még kisebb változások lehetnek, hiszen jön még egy-két banda, de a lényeg már kirajzolódott. Nem írhatunk pontos időrendet, de a sorrend kb. az lesz, amit itt most leközlünk.

Mint, mind a három nap, augusztus 5-én, csütörtökön is találhatunk magunknak csemegéket, hiszen fellép a súlyos amerikai underground gothic-darkwave csapat, a Faith and the Muse. Monica Richards énekesnő minden bizonnyal elvarázsolja a közönséget.

A programok között szemezgetve, találkozhatunk például a feltörekvő szinti-pop duóval a Larry Hangman zenekarral, akik a közelmúltban az MR2 Petőfi Akusztik műsorában készítettek felvételt, amit előre láthatóan szeptemberben sugároz a rádió. Akik azonban nem bírják ki addig, táncolhatnak egy nagyot augusztus 6-án pénteken, 23 órakor kezdődő koncerten a Nagyszínpadon.

Ugyanezen a napon játszik, a nagy közönség kedvenc Turbo is. 19 órakor kezdenek! Míg éjfélkor a szlovák The Last Days of Jesus progresszív goth-rock banda csöppet sem fog tréfálni. Kíváncsian várjuk!

Augusztus 7-én az átalakulófélben lévő Nulladik Változat koncertje lesz nagyon-nagyon érdekes, de a hazai goth szcéna kiválóságai a Land of Charon is lenyom egy jó kis bulit.

Íme, a részletes program.

Csütörtök
    nagyszínpad                                                  kisszínpad
15:00   
16:00   
17:00    17:30-18:20 Solar Scream                   17:00-17:40 Burnin Full Throttle
18:00    18:40-19:30 Christ vs. Warhol           18:00-18:40 Sollen
19:00    19:50-20:40 The Moon and the Nightspirit 19:00-19:40 Ad Astra
20:00                                                                 20:00-20:50 Stonedirt
21:00    21:00-21:50 Mátyás Attila                  21:10-22:00 Képzelt Város
22:00    22:10-23:20 Zippo                               22:20-23:10 Larrnakh
23:00    23:40-01:00 Faith and the Muse        23:30-00:20 The Penta Concordia
0:00                                                                  00:40-01:30 Haunebu
1:00    01:20-02:20 Reason                              01:50-02:40 Voodoo Allen
2:00    02:40-03:30 Yellow Spots   
3:00   

Péntek
    nagyszínpad                                                   kisszínpad
15:00   
16:00    16:50-17:30 Virrasztók   
17:00    17:50-18:30 Collapsing New People     17:00-17:40 The Void
18:00    18:50-19:40 Baby Bone                        18:00-18:40 Torn from Earth
19:00    20:00-21:20 Turbo                               19:00-19:40 Sentio Ergo Sum
20:00                                                                  20:00-20:40 Angerseed
21:00    21:40-22:50 Pozvakowski                   21:00-21:40 Hiteljugend
22:00                                                                  22:00-22:50 Pornography
23:00    23:10-00:10 Larry Hangman               23:10-00:00 Nadir
0:00    00:30-01:40 The Last Days of Jesus     00:20-01:00 Harvester
1:00   
2:00    02:00-03:10 The Lucky Hunters   
3:00   

Szombat
    nagyszínpad                                                    kissszínpad
15:00       
16:00                                                                  16:00-16:40 Carana Padma
17:00    17:30-18:10 Neverland                         17:00-17:40 Barbears
18:00    18:30-19:15 Dyas                                 18:00-18:40 Grimegod
19:00    19:35-20:20 I Divine                             19:00-19:40 Vashenger akusztik
20:00    20:40-21:25 Nulladik Változat              20:00-20:50 Angertea
21:00    21:45-22:30 Variola                              21:10-22:00 Cantara
22:00    22:50-23:40 Agregator                        22:20-23:00 Sunday Fury
23:00                                                                  23:20-00:00 Haw
0:00    00:00-01:00 Land of Charon                 00:20-01:00 Eejit Midget
1:00    01:20-02:10 Autumn Twilight                01:20-02:00 Shapat Terror
2:00   
3:00   

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. A continua

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky