2010. július 18. | Fedor Nóra

Képek! Bedurvult a dolog, pedig tudtuk mi lesz!

Bedurvult a dolog – nagyjából így írhatjuk le a nagyszínpad pénteki felhozatalát és hangerejét. A Subscribe ütős bemelegítése után jöhetett a kemény edzés: elsőként Ganxsta „Döglégy” Zolee és a Kartel lépett színpadra, 15. szülinapjukat ünnepelve, majd a Tankcsapdától kaptunk egy erős balost.

Fogadásokat kötöttünk, hogy vajon melyik esemény vonz majd nagyobb nézőszámot péntek este, de nagyjából kiegyenlített lett a mezőny. Biztosan mi öregszünk (újfent), mert a Kartel fennállásának 15. évfordulóján épp annyira meglepődtünk, mint pörgős, dinamikus, fejünket is lesöprő koncertjükön. Szinte mindenki kapott 5 percet a színpadon, aki valaha megfordult a banda háza táján – többek között Dopeman papa is elvállalta a parádét, és ez – bevallom – szimpatikus gesztus volt, ismerve a múlt sötét balhéit. A nagy összeborulás azért már elég hiteltelenre sikeredett, de hát a színpad az színpad, azt kell nyújtani, amit a közönség látni akar.

A mintegy másfél órás happening alatt a háttérvetítéseken hol 18-as karikás leszbi-vonaglást, hol régi klipeket nézhettünk újra, és jókat derültünk azon, hogy hol van már az a „mázsa 2” a cirka mázsa 20-hoz képest. Zoliék picit kopottasan, döcögősen rohangáltak a színpad egyik sarkából a másikba, és a számok prezentálása sem volt már olyan kemény, mint fénykorukban. Ezen hiányosságot azonban bőven pótolták hangerővel, hozzájuk képest a Csapda egy barátságos teadélutánnak hatott. Összességében nem lehet panasz a bulira, mindent láttunk és hallottunk, amit ettől a koncerttől várni lehetett: a slágerektől kezdve, a klipeken át a régi pajtásokig.

Nem így a Tankcsapdán… Az EFOTT eleve egy olyan fesztivál, ahová az emberek nem a programok, hanem a parti miatt jönnek, és arra ropják, ami éppen van. Ez a tény kőkeményre kristályosodott Lukács Laciék előadása alatt – de megkockáztatom, ez manapság bármelyik Tankcsapda koncerten így van. Sláger vagy nem sláger, a közönség minden számot ismer, ha pedig nem, akkor tátogva próbálja leplezni zavarát a jobban informált tömegben. Ha a Subscribe-nál szubkulturális internacionáléról beszéltünk, akkor ez már egy komplett generációs olvasztótégely. Kicsi, nagy, öreg, fiatal, metálos, diszkó-patkány, fekete és fehér pólós, jobbos, balos mind egyszerre, ugyanott érezte azt magáról, hogy zsigerből kemény. Nem tudom, hogy ez volt-e anno a cél, ha volt ilyen, vagy ha egyáltalán tehet róla a zenekar, de az biztos, hogy minden létező korosztályhoz eljutott az üzenet, amiben ki-ki megtalálta a maga mondanivalóját. Nyilván ezért tart ott ez a zenekar, ahol tart: nincs olyan magyar ember, aki legalább egy Tankcsapda számot ne tudna kívülről, de nekem ettől még nem lesz szimpatikus és rokker sem olyan valaki, aki Ámokfutókról jön át hajat rázni…

Fedor Nóra