3428 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2010

2010. július 13. | Vincze Zsófi - DSLgi®l

Belga vs Tricky, aztán meg én kérek elnézést

Copyright:

Belátom, hogy a Belga egy híres s közkedvelt együttes, és igenis van közönsége. viszont azt is be kellett látnom, hogy az nem én vagyok, de azért nem volt vészes, de talán az bennük a fő vonzóerő, hogy nem kell őket komolyan venni. A Heineken Balaton Sound bulijuk azonban nem volt a csúcs.

Haverjaim, akik azt sem tudják ki az a Tricky mondták, hogy ők bizony Belgára mennek nyolckor. Ahogy telt az idő és egyre több sör meg miegymás fogyott, így azt mondtam (mivel Szigeten már úgyis belenéztem a trip-hop mester előadásába), najó megnézem a Belgát, mert hát azért van egy-két kurvavicces számuk.

Oda is értünk jóval kezdés után, hát nem is tudom, hogy van-e egy cikknyi mesélnivaló erről. Őszintén szólva semmi maradandó élménnyel nem távoztam, csak azzal a tudattal, hogy remélem a többi Belga-fan baromi jól szórakozott. Hiszen tulajdonképpen adva volt minden, például az általam kivételesen rühelt „Egy-Két-Há”, amit minden srác úgy ordított végig, mintha az életük, de legalábbis a becsületük múlna rajta.

Az egyetlen általam élvezhető része a koncertnek a „Zsolti a Béka” című világsláger volt, talán azért mert ez felrázott mindenkit, meg mert elég könnyen lehet memorizálni a refrént annak is, aki még magyarul sem tud: “Zsolti a béka, Zsolti a béka, Zsolti a béka,.., Zsolti a bé-kaaaaaaa”. Nem azt mondom ezzel, hogy más ismert slágert nem nyomtak le, volt példának okáért a „Gyaloglás vége” is, de az eleve lájtos szám, még akkor is, ha a szövege eléggé el lett találva.

Koncert után megkérdeztem a spanokat, hogy, na jóvolt, megérte ide menni? Hát nem válaszoltak igennel, de azért nem is pityeregtünk a búbánattól. Így utólag azt mondom, hogy leadtak egy (nagy adag jóindulattal mondva) korrekt kis koncertet, így voltak is, meg nem is (lélekben nem biztos), jó is volt meg nem is. De semmi nem volt veszve, mert amint vége lett, egy hej neem Heineken után úgy téptünk át a nagyszínpadhoz, hogy a nyomunk sem látszott az fix.

De, egy fesztivál mindenképpen erről szól. Okoskodhatunk mi, ha egy-egy zenekar éppen nem fog ki jó napot, az lehet a világ legjobbja, a végén egy nagy szar jön ki. A Belga nem volt szar, de ennél nyilván tudnak ők többet is. meg mondjuk nekem sem lenne ártalmas, ha kicsit több anyagukat ismerném. Na majd a jövő eldönti ezt is.

Ami Tricky-t illeti, több helyről azt hallottam nem sokat vesztettem, hogy végül nem őt néztem. Ilyen ez a Balaton Sound...

Vincze Zsófi - DSLgi®l

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. július 15.

Jegyváltás delíriumra - Balaton Sound

Jegyet veszek! Napijegyet veszek! – kiabálják vagy (mint azt egy esetben láttam egy kreol úr kezében) táblára írják a bejáratnál velünk szembe jövő emberek. Jegyüzérek ezerrel, partizók tízezerrel. Aztán bejutás, a biztiőr hesseget, hogy haladjunk, és mi odébbállunk. Az utánunk bejövő rasztát megállítják, motozzák, végül a szemetesbe dobják a cuccát. Mellettünk bebogyózott apuka: sétáltatja a hároméves kisfiát. Semmilyen kontrol sem lehet tökéletes... Tovább

2010. július 14.

Újabb két halálos áldozat a Balaton Sound-on

„Az éden-kórászok és a zümmögő angyalok” – ezzel a címmel simán írhatnánk egy kisregényt az idei balatoni őrületről, azaz a Balaton Soundról. Partiarcokkal tömött nyaralóövezet, kocsikban dübörgő mélyládák, Kalkbrenner reggeltől estig, vízálló sminkek, szép barnára pirított bőrök (mintha csak a Riviérán volnánk), és persze az ebben az évben elengedhetetlen „szuku”. Ezek a dolgok abszolút kellékei lehetnének a történetnek, hiszen mindenki a maximumot nyújtotta: bulizóktól szúnyogokig. Csak a rovarok többen voltak... Tovább

2010. július 13.

Baj van a Balaton Sound arcaival?

Elkészült, napszemüveges, diszkós, kigyúrt arcok, de mégsem az a fajta, akiket a Piripócsi Konténer Klub kettőben, vagy a bármelyik szar diszkóban láthatsz. Valahogy akkor is azt érzem, hogy alapjában véve a Balaton Soundon rendben vannak az arcok. Na, de hogy is van ez? Tovább

2010. július 12.

Egy szál bikini és David Guetta a Balatonon

Igaz létszámában nem múlta fölül a Sziget-fesztivált a Balaton Sound, azonban szombatra már napokkal előtte elfogytak a napijegyek. A jegyüzérek 30 ezer forintért árulják napközben a jegyet, éjszaka 40 ezerért. A csütörtöki Chamical Brothers-t már csak David Guetta múlhatta fölül várakozásban. Az este meglepetésekben gazdagon telt: nincs több jegy, egy kis technikai malőr és a Pendulum nagyobbat dobbant, mint a világhírű francia lemezlovag. Mi jöhet még? Tovább

2010. július 12.

A prémium kategóriás fesztivál - Balaton Sound

Magyarország prémium kategóriás fesztiválja, prémium kategóriás fellépőkkel, XXI. századi sex&drugs&hardcore feeling és minden, ami belefér, meg ami nem… megunhatatlan! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky