2010. július 14. | nemfoci
„Az éden-kórászok és a zümmögő angyalok” – ezzel a címmel simán írhatnánk egy kisregényt az idei balatoni őrületről, azaz a Balaton Soundról. Partiarcokkal tömött nyaralóövezet, kocsikban dübörgő mélyládák, Kalkbrenner reggeltől estig, vízálló sminkek, szép barnára pirított bőrök (mintha csak a Riviérán volnánk), és persze az ebben az évben elengedhetetlen „szuku”. Ezek a dolgok abszolút kellékei lehetnének a történetnek, hiszen mindenki a maximumot nyújtotta: bulizóktól szúnyogokig. Csak a rovarok többen voltak...
A Balaton Sound adottságait nem kell különösebben firtatni, asszem mindenki, aki már legalább egyszer ellátogatott Zamárdiba, tudja; hogy talán a legszebb fesztiválhelyszín az övék. Bizonyos informátoraimtól tudom, hogy az első itt megrendezett tömegrendezvény még anno egy EFOTT volt, és a körülmények kiválósága miatt nem véletlen, hogy egy Prémium dínomdánom elhelyezése is ide esett. Mindannyian örülünk, hogy nekünk magyaroknak, ilyen is van.
És jó sokan örültek ezen a nyáron is – több ezer minden krémmel megkent partizó bizonyította a Sound létjogosultságát. Azt azonban le kell szögeznem, hogy a szúnyogirtás szükségszerűségét sem ártott volna, olyan komolyan megvalósítani, mint ezt a parázs hangulatú zenei orgiát. Már Sopronban is megkaptuk a magunkét, én még az elsősegély sátorban is jártam (a viszkető csípések miatt), de ami Zamárdiban volt, az tényleg valami kriminális. Az egyik haverunk szerint: külön erre az alkalomra fogták be a kis vadállatokat, hogy a szüntelen csapkodás és kapálózás miatt úgy tűnjön, hogy az egész Balaton part önfeledten táncol. Szép stratégia lehetne – mondhatom. Azonban a valóságban ez az élmény hanyagolhatóbb lehetne – közkívánatra -, mert ennyi vörös dudorral, már idejét sem tudom, mikor rendelkeztem.
Egyébként a hangulat az első naptól adott volt; kb. 100 doboz sörkonzerv hasalt a hűtőben, két literes Bacardi és egy üveg Finlandia vigyázott rájuk – így asszem érthető. Mi is kiálltunk a garázsból a kocsival, beraktuk a teperős techno-inkat, később megérkeztek a pezsgők is, röpködtek a dugók, és kezdődhetett a négynapos „zúzd le magad” parti. Hát, ha valami, akkor ez olyan profin sikerült, hogy én még csak most pötyögöm be a cikkeimet, mert eddig azt se tudtam; hol vagyok.
Ami a leginkább jellemző volt a nyaralókból dübörgő zenei szelektációkra – és ami nem kicsit bosszantott – azaz egysíkúság. Hiszen gyakorlatilag négy napon át, csak Kalkbrenner és David Guetta aktuális slágereit hallhattuk, összemosódva, páratlanul frusztráló harmóniában. De meg kellett békélnünk, mert ez a két előadó vonzotta a legtöbb csinos, fiatal csajt a fesztiválra – és ebben az esetben idegeskedésre nincs semmi ok.
Buliztunk, ahogy a csövön kifért: egyet jobbra egyet balra Aztán egy jól irányzott, csattanó tenyér a viszkető karunkon – máris, újabb két halálos áldozata volt a Balaton Sound-nak. (Persze, csak szúnyogok.)
nemfoci