3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2010. április 6. | MyMusic

Három zenekar lemezbemutatója a Gödör Klubban

Copyright:

Jó nagy bulival várja a nagyközönséget a Gödör Klub április 10-én szombaton, hiszen egészen pontosan három kiváló banda egymás utáni lemezbemutatóját bulizhatja végig, az aki ezen a jeles napon lelátogat. Az estét a kiváló Intim Torna Illegál indítja, akit az édes Odett és a Go Girlz követ, majd a Maszkura és a Tücsökraj basz oda úgy, hogy homlok nem marad szárazon.

Intim Torna Illegál

Kisütött a nap, a vadkacsák is visszatértek, egyre hangosabb minden, ahogy jövünk ki a tél csendjéből. Lassan kinyílnak az első virágok és minden színesen és illatosan fog pompázni. Közben stúdióban voltak az Intim Tornás fiúk és bőszen vették fel az új számokat. Aztán persze ahogyan azt kell, el is készültek szépen, amit - mint a többi kiemelt zenekar - április 10-én a Gödörben be is mutatnak, de ami ennél is fontosabb először vehetjük a kezünkbe magát a cédét.

Az Intim Torna Illegál tulajdonképpen egy modern sikersztori, aminek mindannyian részesei lehettünk a 2009-es év végén történt Kistehenes szakítás után. A szemünk láttára játszódott le minden a bandával kapcsolatban és a pillanatok alatt kultszámmá avanzsálódott „Hipnötizőskirály” című dallal mindannyiunk tudatába be is épült. A 2010 januárjában útnak induló társaság, jónéhány király koncert után, máris kislemezzel jelentkezik, amit minden bizonnyal hamarost a nagy követ. De, hogy addig is csitíthassuk visszafojthatatlan Intim Torna éhségünket, menjünk és bulizzunk például 10-én a Gödörben, ezen a hármas lemezbemutatón. Most is nagyon jó fogjuk érezni magunkat, ez tuti!

Odett és a Go Girlz

Az előző (Pontos) albumhoz képest rockosabb, táncolhatóbb dalokat készítettek, mert a koncerteken sokkal jobban működnek. A szerzői gárda változatlan maradt, így az új daloknál Polgár Péter-zene, Müller Péter Sziámi-szöveg.

A „Nem vagyok beoltva” című dalt az érdektelenség miatt lefújt H1N1 járvány ihlette. A három vadonat új dalon kívül felkerült a lemezre egy Kontroll Csoport feldolgozás is, amit az MR 2 akusztik műsorban is játszott a kiváló hangú, szuperhelyes lány, de jó hír, egy kicsit megdolgozták ezt is a rend kedvéért. Az előző lemezen is szerepelt Kontroll-feldolgozás (Kicsinek látszol), így azt is mondhatnánk: ez egy tradíció. Valamint felkerült a lemezre a „Repülő (2)” című dal, amelyet Márkus Gergő bravúrosan áthangszerelt ill. remixelt.

Az április 10-i koncert hangszereléséről még nem sokat árultak el az előadók, de jó lesz, hiszen az előző lemez utáni sikerek biztosítékként szolgálhatnak mindnyájunknak.

Maszkura és a Tücsökraj

Vajon tud-e egy mai, magyar dalszerző egyszerűen, mesterkéltség nélkül újat és érdekeset mondani? Lehet-e úgy énekelni, hogy az egyszerre hasson a kusza gondolatok és csupasz érzelmek szintjén? Lehet-e egy dal „kvimbiskispálosan” elszállt, de közben nótásan szívmarkolászó?

Maszkura (szül. Bíró Szabolcs) szakmáját tekintve harmonikás és énekes, hivatása szerint előadó és dalszerző. Abból a ritka, naiv fajtából való, aki még ha akarná, sem tudná sarokba tenni a hangszerét és, aki nem azért van a színpadon, mert minden áron föl akart oda mászni, hanem azért, mert nem tud lejönni, oda lett kitalálva. Olyan, aki egy bőrönd ruhával és egy harmonikával elindul Marosvásárhelyről Budapestre és amikor a békási aluljáróban nótázva keresi meg a kenyérre és borra valót, akkor is tudja, hogy miért jött és egy pillanatra sem keseredik el.

A „Maszkura és a Tücsökraj” két év alatt jutott el a pince-kocsmákból a fesztiválszínpadokra, és valahol az underground és a mainstream szcéna között billegett nemrég. Az a zenekar volt, akiket ha hallottunk a rádióban, nem tudtuk, hogy kik azok, de egy hétig fütyültük a dalt és legalább a refrént el tudtuk mondani a barátnőnknek.

Az első lemezük (Szégyentelen) 2009-ben jelent meg és – vannak még csodák! – mindenféle média-hadjárat és PR-varázslás nélkül a negyedik helyig mászott a MAHASZ lemezeladási listáján és eljuttatta a bandát a Fonogram-gálára, „Az év felfedezettje” díj jelöltjeként Király Viktor és SP közé.

Most - hogy végre a lényegre térjünk -, második lemezük jelent meg „Kérlek, így szeress” címmel és legalább annyi pupilla-tágulásra ad okot, mint az előző. Már a cím rendesen „kirakja az irányjelzőt”: ez nem egy alternatív, underground lemez, hanem a szó kissé megfakult, de nagyon is pozitív értelmében POP. A szövegvilág – bár magán viseli a már ismert „maszkurásság” minden jegyét – kiforrottabb, sokszor egészen szürreális (Gyöngy és Vér), máskor őszinte és egyszerű (Bolond Április), pofátlan és fülpirító (Tulipán), vagy akár nótás-népies (Pál Ilonka). A standard témák mellett, mint szerelem, alkoholmámor többször előkerül a magyarság gondolata (Sírva vígad a magyar), vagy éppen a cigányságé (Úgy nézek ki), méghozzá olyan szeretetteljes könnyedséggel, amilyennel ritkán találkozunk manapság.

Nem elhanyagolandó, hogy az egyedi szövegvilágot igen komoly zenei alap támogatja. A zenekar ismét temérdek stílust vonultat fel a kőkemény funk-tól az R&B-n keresztül a latinon és a lounge swing-en át egészen a csárdásig. Virtuóz hangszeres szólók, szikla-szilárd ritmusszekció és 100% élő zene az album első dalától az utolsóig.

Visszatérve az elején feltett kérdésekre: mindenki döntse el a lemezjátszójával kettesben, hogy létezik-e „szürreális nóta”, meg „posztmodern sanzon”, de annyi biztos, hogy a kalapos harmonikás és zenekara megpróbáltak valami nagyon eredetit elciripelni és vitathatatlan, hogy rendesen kitettek magukért...

Intim Torna Illegál
Odett és a Go Girlz
Maszkura és a Tücsökraj
Április 10. szombat, 21:00
Gödör Klub
Belépő: 1000 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Seguir

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Seguir

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Seguir

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky