3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. március 25.

Magashegyi Underground vs. Pál Utcai Fiúk - Dürer-kert

Copyright:

Március 27-én, szombaton, kilenckor Kardos Horváth János indítja az estét a Dürer-kertben, majd jön az új lemezével nemsokára előrukkoló Magashegyi Underground. Éjféltől pedig a Pál Utcai Fiúk perdülnek színpadra.

Az idén, év elején a közönségtől elbúcsúzott Kaukázus énekes-gitárosa, Kardos Horváth János vezeti fel március utolsó szombatján a Dürer-kert hármas koncertjét. Az „egyszálgitáros” bemelegítés után jönnek az egykori zenésztársak, a Magashegyi Underground, akik a Szeplős váll című slágerrel robbantak a köztudatba 2007-ben, élükön Bocskor Bíborkával. Bár alapvetően pop zenekarként definiálják önmagukat, zenéjük alternatív elemekből is építkezik, de folyamatosan keresik az új utakat is. Az így kapott esszencia jellemzi a zenekar sokszínűségét, nyitottságát, felszabadultságát. A zenekar 2008-ban parkolópályára állt, hogy tagjai a Kaukázus zenekar szekerét tolják, nem is kis sikerrel, hiszen a Kaukázus hamar az egyik legismertebb magyar zenekarrá vált, többek mellett a Teszkó, a Celeb, a Tartós Béke és a Szalai Éva slágerekkel. Egy éve – egy év hallgatás után - éledt újra a Magashegyi Underground, azóta végigkoncertezték a tavalyi fesztiválévadot, idén új EP-t tettek közkinccsé a világhálón, most készül legújabb klipjük és áprilisra ígérik a nagylemezanyagot.

Az estét az egyik legnépszerűbb hazai rockcsapat, a Pál Utcai Fiúk zárja. Az 1983-ban alakult PUF zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát egy országosan ismert, immáron több mint 25 éve koncertező zenekarrá. A 2008-ban 25 éves Pál Utcai Fiúk zenekar friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyitott történetében. A Dürer-kertben legutóbbi lemezanyaguk mellett a korábbi nagy PUF slágerek is felcsendülnek majd.

Dürer-kert
20:00 kapunyitás,
21:00 Kardos Horváth János
22:30 Magashegyi Underground,
00:00 PUF

Belépő: 2000 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. A continua

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. A continua

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. A continua

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. A continua

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky