3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. március 18.

Alvin és a Mókusok is a Gödör fedélzetén

Copyright:



Április 2. Alvin és a Mókusok akusztikus koncert, DJ Curtis

Az Alvin és a Mókusok ritka sikertörténet a magyar zenei életben. Igazi garázspunk zenekarnak indult, megdöbbentően fiatal tagsággal, hiányos zenei tudással, ám annál nagyobb lelkesedéssel. Teltek-múltak az évek és a banda kinőtte magát. Immár saját kiadót, teltházas koncerteket, Alvin-pólós tinédzsereket vizionál a jólinformált olvasó a zenekar neve láttán.

Sok évi fellépés után az Alvin Team úgy gondolta, kipróbálnak valami igazán eredetit, egészen újat, így született meg az ötlet, hogy számaikat csendesebben is begyakorolják, ráadásul vendégzenészeket hívnak és a közönség elé tárják. Ez a tavaszi koncertjük lesz az első az unplugged fellépési kísérletek közül. Ki hallott már olyat, hogy punkot játszanak akusztikus hangszerekkel, a bakancsos srácok pedig szőnyegeken ücsörögve talpas pohárból szürcsöljék hozzá a minőségi vörösbort?! 2010-ben már nincs lehetetlen, ennek is el kellett jönnie: Alvin és a Mókusok akusztikus koncert a Gödör Klubban!

Figyelem: Limitált nézőszám!

Belépőjegyek elővételben 2300 Ft-os áron válthatók a  Gödör kávézójában, illetve rendelhetők a VilágVeleje oldalról. A koncertek napján, a helyszínen 2600 Ft-ba kerülnek a jegyek.

További információk a VilágVeleje és Gödör Klub oldalakon.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. A continua

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. A continua

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. A continua

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. A continua

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky