3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2010. március 10.

A KFT a Dob+Basszus vendége

Copyright:

Az elmúlt 5 hónapban új formában, új tartalommal jelentkezett a Dob+Basszus, Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsora a Bárka Színház színpadán. A március 16-án, kedden folytatódó produkció ismert zenekarokat, költőket és színészeket szerepeltet együtt, akiktől egyedi művészi megoldásokat, szokatlan együttműködéseket láthatunk. A műsor következő vendége a KFT zenekar.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Ezen a márciusi kedd estén megtudhatjuk, hogyan születtek meg olyan híres dalok, mint az Elizabet vagy az Afrika. Ez utóbbira új szöveget ír az est egyik vendége, Vámos Miklós, amit próba nélkül rögtön elő is adnak a fiúk. Koltai Róbert pedig arról mesél a Bárkában, milyen emlékeket őriz a KFT-vel közös munkáiról, sőt, egy óvatlan pillanatban még dalra is fakad. A Dob+Basszus speciális műholdas kapcsolata segítségével ezúttal Herendi Gábor filmrendező jelentkezik be, aki legsikeresebb filmjében felhasznált egy KFT slágert betétdalként.
 
Továbbá a közönséget szórakoztatja még a Dob+Basszus két tehetséges riportere, Mucsi Zoltán és Scherer Péter, valamint a Vének Tanácsa is elmondja véleményét a KFT munkásságáról.
 
Mindezt élőben Lévai Balázzsal, március 16-án este 7 órától, a Bárka Színházban.
 
Jegyek kaphatók a helyszínen, valamint online!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Seguir

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Seguir

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Seguir

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Seguir

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky