3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2010. március 5.

Bólogatós este az A38 Állóhajón

Copyright:

Négy, egymással kiváló baráti kapcsolatot ápoló, hangos rockzenekar játszik március 27-én az A38 állóhajón a ZARE (Zene A Rasszizmus Ellen) rendezvénysorozat záróriffjeként.

A Plastic Bitch egyre többet bukkan fel hazai turnékon és budapesti koncertek előzenekaraként. A srácok ezen alkalmakkal remekül összekovácsolódtak és rendkívül lelkesen, meggyőző energiákkal tolják punk-os, screamo-os, rock-os, alternatív, new wave-es cuccukat. A Kettőnégy díjátadón a 2009-es év legrészegebb zenekara címet is sikerült megkaparintaniuk, amire valószínűleg nem túl büszkék, de remélhetőleg ennek rászolgálására kizárólag koncertjük után szorítkoznak.

A második lemezére készülő szív-lélek Óriásnak remek alkalma nyílik rá, hogy régi slágeriek mellett megmutassanak párat hamarosan végleges formájukat elnyerő dalaik közül is. A zenekar ellenőrizheti, hogy kik az igazhitű rajongók, hiszen akik ezek szövegeit is éneklik, lebuktak. Megkapó dallamokkal, elragadó színpadi lendülettel, furcsa képekkel operáló magyar szövegekkel rabolnak el minden, kicsit is szentimentális rockert.

Harmadikként a taglózó pszichedelikus energiák nagymesterei a Turbo legényei repítik majd különös zenei csemegékkel csalogató tájakra az arra fogékony Simple Man-eket, Wild pony-kat és nem utolsó sorban a Chronos keresztnevűeket. A zenekarról érdemes megemlíteni azt az örvendetes hírt is, hogy már nem csak underground berkekben ismerik el őket, hanem szélesebb körökben is, ennek bizonyítéka, hogy Fonogram díjat nyertek az “Év hazai modern pop/rock albuma” kategóriában, valamint a Radio Café hallgatói is megszavazták “Vol.1” anyagukat a 2009-es év legjobb magyar lemezének.

A Subscribe háza táján történt változásokkal kapcsolatosan a következőket kell tisztázni: A hat fős banda kiegészült egy billentyűssel, aki tovább színesítette zenei palettájuk színorgiáját. A nemrégiben megjelent Contradictions EP+DVD-n az új dalok hossza megnőtt, ha lehet még eklektikusabbak lettek és alapvetően modern metálnak titulált zenékjükbe manapság már a reggae mellé nem gyávák becsempészni klasszikus lovagmetált, és a jazz rockot sem. Utolsó alkalom ezen dalok klubkörülmények között történő meghallgatására a buli, hiszen ez az a tavaszi nagykoncert, ami után a fesztiválok kezdetéig már nem is találkozhattok velük a főváros keretein belül.

Mivel az A38 hajó bendője limitált, aki okvetlen részt szeretne venni a vigasságon, elővigyázatosságból készüljön fel az elővételes jegyek időben történő beszerzésére!

2010. március 27. Budapest, A38 állóhajó
Plastic Bitch, Óriás, Turbo, Subscribe
Ajtónyitás: 18:30
Kezdés: 19:30
Jegy: 1600 / 1900, elővét az A38 hajón

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. More

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. More

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. More

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. More

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky