3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. március 4.

Hipnotizőrkirályi magaslatok az Intim Torna Illegál buliján

Copyright:

Március 5-én este 8 órakor a Kistehén Tánczenekar hamvaiból újjáéledő Intim Torna Illegál nyitja a KULTturkáló könnyűzenei programsorozat tavaszi szériáját. Nem mindennapi név egy nem mindennapi zenekartól, négy tag, négy szó: energia, pörgés, boldogság, tánc! Nem titkoltan a Manu Chao és a Che Sudaka holdudvarába kívánkozó formációról van szó, akik mögött már sok-sok éves együtt zenélés áll, ám energiájuk és lelkesedésük több mint valaha! Új produkciójukban végre megtalálták önmagukat, és céljukat is könnyedén megfogalmazták: „derűt, mosolyt, táncot a közönségnek!”

Bemelegítésképpen az El Buerdo Fuello zenekar játszik majd az FMH színháztermének deszkáin, akik az Intim Torna Illegál tagjaival ellentétben még zenei pályafutásuk tinédzserkorában járnak. A 2008-ban alakult nyolcas fogat zenéjét nem könnyű behatárolni, saját elmondásuk szerint muzsikájuk „világkörüli zenei avantgardizmus, avagy fűszeres zenei csemege síppal, dobbal, nádi hegedűvel, budai pacsirtákkal, röhögő hiénákkal, kubai muzsikusokkal, afrikai nepperekkel, vadnyugati harcosokkal és bazsalikomos western-spaghetti körettel” tálalva.

Ennél többet mi magunk sem akarhatunk, így már csak egyetlen kérdés maradt nyitva, mégpedig hogy március 5-én este hány ember tud majd a székében maradni az El Buerdo Fuello / Intim Torna Illegál táncest végére.

2010. március 5. péntek este 20h, sorozatnyitó koncert, jegyár: 1400Ft
INTIM TORNA ILLEGÁL (EX-KISTEHÉN), EL BUERDO FUELLO
KULTturkáló programsorozat
TEMI Fővárosi Művelődési Háza (FMH)
1119, Budapest, Fehérvári út 47.
FMH – a Móricz Zsigmond körtértől 5 percre!
Megközelíthető a 7-es, 173-as busszal, a 18-as, 47-es, 49-es, 4-es, 6-os villamossal

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky