3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2010. február 24.

Ötévesen ünnepel az Irie Maffia

Copyright:

A rockreggae koronázatlan királyai idén ünneplik 5. szülinapjukat. Ennyi év után már van mire emlékezni: első koncertjeiken még kis klubbokban, 8 taggal és Sena nélkül fellépő csapat több tagcsere és bővülés után most 11 zenésszel áll a nagyszínpadokon. Sőt, immár van is mit ünnepelni, amiből lesz is party az A38 Állóhajón március 13-án, szombaton.

Két album (Fel a kezekkel 2007, What’s my name 2009), teltházas hazai turnék, amszterdami, párizsi, lengyel és olasz bulik, felejthetetlen fesztiválok, 2008. legjobb koncertje a Szigeten, és még sorolhatnánk a sikereket. Biztos alapokkal lépnek ki idén a hazai színtérről: a régió városai és fesztiváljai, Bécs, Szabadka, Pozsony, Prága és Brno után Erdélyben is fellépnek majd.

Március 13-án, szombaton az A38 Állóhajón már az új lemezt is végigénekelhetik a rajongók kórusban a teljes mc felállással: Sena, Columbo, Busa és Kemon is színpadra áll majd. Három hónap pihenő után ez lesz az első budapesti fellépése a bandának, mindeki kellőképp rákészülhetett a szülinapi koncertre. Vendégként az Irie Ites francia soundysteme érkezik, akik a műfaj nagy öregjeinek számítanak, azonos nevű saját kiadójuk kint sok-sok gyöngyszemet jegyez.

A szülinapi bulira érdemes előre jegyet foglalni, hiszen a novemberi lemezbemutatóra is több mint 1600-an voltak kíváncsiak.

IRIE MAFFIA 5. szülinapi buli
Vendég: IRIE ITES (FR)
2010. március 13. szombat, 21:00
A38 hajó
Jegyár: 2500/2800 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Weiter

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Weiter

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Weiter

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky