3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2010. február 11. | déka

Howard Stern mint zsűritag?

Copyright:

Howard Stern élő rádióműsorában jelentette be, hogy tárgyalásokat folytat az American Idol készítőivel, mégpedig a távozó Simon Cowell (lásd még: X-Factor) helyettesítésének ügyében. Stern még nem mondott igent a zsűritagságra, a pletyka szerint százmilliós összegekről folynak a tárgyalások.

Howard Stern, mint az (a MyMusic által erősen javallt) életrajzi filmjéből (Intim részek) is kiderült, tökéletesen alkalmas lenne a korábban "rettegett" megmondó-ember Cowell helyére. A sokkoló szövegeiről és egyedi műsorvezetési technikáiról ismert Stern előzetesben csak annyit nyilatkozott: "nincs is jobb meló a Földön, mint egy ilyen ki**szott karaoke-versenyben ítélkezni" a szerencsétlen próbálkozók felett. Cowell egyébként azért hagyja ott ez év végén a műsort, hogy másik megasikeres tehetségkutató showja, a brit X-Factor amerikai alapjainak letételekor minden flottul menjen.

Stern ezek mellett, a Sirius rádióval kötött ötéves szerződésének utolsó évét teljesíti, nem is kevés pénzért (500 millió dollárért), s már munkálkodik a gyümölcsöző munkakapcsolat meghosszabbításán is, így aztán nem szégyellte elárulni műsorában: "Az Idolnak egy rakás pénzt kell fizetnie nekem, hiszen már így is egy rakás pénzt keresek". Nem is meglepő, hogy 100 milliós összegekről szól a fáma. Akárhogy is, Stern nem veszíthet, hiszen az Idol-tárgyalásokat Jolly Jokerként használhatja a Sirius Satellite-tal való egyezkedésekben is.

Ha a búgóhangú DJ rá is bólint a zsűritagságra, a műsorba csak 2011 környékén kerül majd, tehát sokat kell még várnunk arra, hogy milyen elképesztő szövegekkel fogja oltani a legendás lemezlovas a "kararoke-verseny" indulóit.

déka

Forrás: undercover.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. More

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. More

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. More

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. More

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky