3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. január 19.

VHK: Sárkánytánc után testen kívüli vágtázás a Dürerben!

Copyright:

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Vágtázó Életerő

Az öt egykori VHK tagot soraiban tudó Vágtázó Életerő azért jött létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozza a VHK örök lángokban fürdő zenéjét. A Vágtázó Halottkémek bemutatására időt szánni talán nem is érdemes, annál fontosabb azt kiemelni, hogy az 1975-ben létrejött, 2000-ben feloszlott, majd idén Vágtázó Életerő néven újra működő alkotóközösségnek van mondanivalója a 21. század emberének, fiatalságának is. Grandpierre Attila, az együttes énekese így mutatja be a régi-új zenekart, és az újjáalakulás óta megszerzett élményeket:

"A mai fogyasztói társadalom a túlvilági, lelki és szellemi élet és a földi, testi létezés közötti határt nagyon alacsonyan szabja meg, a béka egy bizonyos testrésze alatt körülbelül. Ez azt jelenti, hogy kényszeréletet él az ember. Minél alacsonyabban szabják meg azt a határt, annál jobban, annál több embernek szüksége van rá, hogy beleszagoljon, milyen az élet valójában, igazából. (...) A Vágtázó Életerő a földi világ, evilág és a túlvilág közötti határt nem a béka feneke alá teszi, hanem az egek magasába röpíti, így lesz a tetszhalott kényszer-életből teljes erejű, emberhez méltó élet. Az élet sokkal több, és sokkal fontosabb, mint amit a modern világ szemellenzői között látni lehet belőle. Kaput nyitunk a sorsszerű teljességben fürdő életre.

Mi azért zenélünk, hogy ezt megmutassuk, és belepillantsunk abba, hogy az élet eredeti magassága mit jelent a számunkra, mert a túlvilág és a földi világ egy és ugyanazon világnak két része, amely ráadásul szerves, egységes egészet alkot. A földi világ és az úgynevezett túlvilág valójában a Mindenséget alkotja, benne minden sorszerűséggel, amit érdemes átélni, és azért érdemes élni, hogy ezt a sorsszerűséget megértsük és megvalósítsuk. A fogyasztói világban papírvékonyak a hétköznapok, kiüresednek az ünnepek, kifakul, elfonnyad az ember. Megtöltjük ezt a világot a legnemesebb túlvilági erővel.

Az a Vágtázó Életerő zenekar lényege, hogy mi társak vagyunk abban, hogy mi kutatjuk az életben rejlő sorsszerűséget. Valami világrengető, egetverő, felfedezetlen titok lappang az élet sorsszerűségében, és mi a társainkkal ebben a világrengetésben vagyunk társak. Kutatjuk a Világegyetemben rejlő olyan varázserőt, amiről egyszerűen az embernek az a benyomása, hogy ez maga a végső bizonyosság, és valami olyan törvényszerűség tud a varázserőben megjelenni, ami a mai világban teljesen szokatlan és váratlanul ér még olyan edzett harcosokat is, hogyha mondhatom így, mint amilyenek mi vagyunk.

Mert mi a világ végső bizonyosságainak kutatócsoportja vagyunk. Barátságunk ereje világítja meg az utat az életre szóló élmények minden valóságnál valóságosabb ereje felé. Rengetjük a világot, úgy, hogy még teljesebb csodaerővel töltődik fel. Társak vagyunk a végső világvarázslat, élet és a halál túlvilági egységének felkutatásában, az emberiség gyönyörű jövőjének megálmodásában. Minket is meglep és óriási érzéseket szabadít fel az, ami velünk történik, mert ami velünk történik, az sorsszerűen történik, mert ez a zenekar, a Vágtázó Életerő a sorsszerűség zenekara, ennek van értelme, nem is akármilyen."

A felállás:
Grandpierre Attila – ének
Németh László Fritz – szólógitár
Balatoni Boli Endre – üstdobok
Mestyán Ádám – basszusgitár
Molnár Lujó – szólógitár
Szabó Kristóf - dobok

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Tovább

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Tovább

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky