3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2010. január 8.

Negyedik éve Kollektiva

Copyright:

Negyedik évét kezdi a Kollektiva a Merlinben, és hogy 2010 első partija a télhez igazodva a lehető legstílszerűbb legyen, ezúttal Európa legészakibb fővárosából, Helsinkiből érkezik a két legkúlabb ottani elektró-megfejtő: Rico Tubbs és a Sharkslayer duó, hogy forró szettekkel tüzeljék fel itteni nyelvrokonaikat.

Az egy estére Budapestre látogató finn delegáció tagjai nemcsak ugyanott élnek, de ugyanabba a brancsba is tartoznak: az immár nemzetközi hírű dj-promóter-lemezkiadó kollektívát, a Top Billin'-t erősítik ilyen-olyan módon. A Sharkslayer kettőse, DJ Pushups és Sir Nenis a Top Billin' alapítói, és mint ilyenek, oroszlánrészük volt a haladó szellemiségű underground party-színtér felvirágoztatásában hazájukban. Ugyanakkor a Top Billin' kiadványait illetve a körükbe tartozó dj-producereket nemcsak Finnországban, hanem nemzetközileg is magasan jegyzik, a csoportosulás az egyik fő "motorja" a finn tánczenei producerek tavaly kezdődött látványos globális előretörésének. Maga a Sharkslayer 2008-ban debütált, és rögtön az első EP-jükkel nyilvánvalóvá tették, hogy nem fognak lacafacázni: raggás beütésű, tech-house-elektró-bassline hibrid trekkjeikkel könyörtelenül odacsaptak, és ezt a hatást bámulatos módon azóta is minden egyes zenéjükkel és remixükkel sikerül fokozniuk, miközben sajátos, nagyon masszív kevercs-hangzásuk egyre kifinomultabb. Hogy mennyire betalált az, amit produkálnak, bizonyítja, hogy eddig olyan menő labelek csaptak le rájuk, mint a Dubsided, a Trouble & Bass, a Dim Mak, a Southern Fried és a Cheap Thrills. Utóbbin az a remixük jött ki, amit a január 16-i Kollektiva Klub másik finn fellépőjének csináltak: ő pedig Rico Tubbs. Nem, nem a feka nyomozó a Miami Vice-ból, hanem egy magas, vézna, black metálos kinézetű fazon, aki az egyik legnépszerűbb, legtöbbet foglalkoztatott underground dj-nek számít hazájában. A "finnek Palotaija" úgy másfél évtizede pakolja a lemezeket, és bő tíz éve készít zenéket; ez alatt a 15 perc világhír is kijutott neki, mint a Bomfunk MC's egyik tagja, azé a formációé, amelynek Freestyler című száma 1999-ben végigsöpört a világon. Emberünknek azonban hamar elege lett a popsztárságból, és ráállt inkább a breakbeatre DJ Infekto néven, majd 2005-ben leigazolt Atomic Hooligan és Jay Cunning kiadójához, a Menu Musichoz, már Rico Tubbsként. Az elkövetkező évek során egyre távolabb került a törtütemektől, miközben folyamatosan beemelte zenéjébe az aktuális irányzatok - bmore, bassline rave, ghetto-tech, dubstep, stb. - elemeit, így mostanra abszolút bekategorizálhatatlan hangzásvilág az övé. Ahogy ő mondja, mindegy a stílus, csak a basszus szóljon úgy, hogy bumm! A tavalyi Knuckle Sandwich albumát megelőlegező Gangsters le is terítette a partizókat, ahol csak felcsendült - ez a szám 2008-ban a Kollektivák egyik legnagyobb őrületet kiváltó bassline rave-himnusza volt, s Rico Tubbs most végre személyesen dörrent oda, a hasonlóképpen gyilkos Cápaölő barátaival karöltve.

Kollektiva Klub - Year Start To Finnish Edition
2009. január 16., szombat
Merlin (V. Gerlóczy u. 4.)
21h-05h

RICO TUBBS (Menu Music / Cheap Thrills - FIN)
SHARKSLAYER (Top Billin' / Trouble & Bass - FIN)
Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Vizuál: ISO (Oliver Arthur + Subidubi)

Előtér:

FeZ & Falcao (LavaLava)

Belépő: 2000 Ft
Az első 150 lánynak 22h-ig ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Kontynuować

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Kontynuować

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Kontynuować

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Kontynuować

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky