3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2009. december 26.

Kowalsky meg a Vega és a Kornélkül

Copyright:

A Kornélkül zenekar lett a vendége a Kowalsky meg a Vega budapesti, és debreceni koncertjeinek. Debrecenben a Lovardában lépett fel a két zenekar, aminek a zenekar alapítója külön örült, mivel Debrecenben született. Budapesten a Wigwamban lesz a közös koncert december 26-án 21:00kor. Kowa és a zenekar gitárosa már régről ismerik egymást.

„Az egyetemen egy félévi vizsgámnak próbáltam eleget tenni azzal a portrénak az elkészítésével, ami főleg Kowalskyról, a korábbi zenekarából (Black-Out) való kiválásának okairól szólt. Én korábban Black-Out rajongó voltam, és szerettem volna megörökíteni egy riportfilmben Kowának azon gondolatait, amik a zenekarból való kiválásával kapcsolatosak. Ezen kívül szó volt még a Kowalsky meg a Vegáról, és vallási kérdésekről is. Már akkoriban megmutattam neki a Kornélkül dalait, amik nagyon tetszettek neki, és szóba jött egy közös koncert lehetősége, aminek most jött el az ideje!” - mondta Kovács Kornél.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Seguir

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky