3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. december 12.

Bognár Szilvia karácsonyi koncertje

Copyright:

A népszerű népdalénekes Bognár Szilvia és zenekara karácsonyi koncertjén a Szeretetből jöttél és a Szüzesség rózsája magyar népdalfeldolgozások mellett Rainer Maria Rilke: Ádvent és Ady Endre: Karácsony – Harang csendül…című megkapó költeményeinek megzenésítései idézik meg az ünnepi hangulatot december 22-én este nyolc órától a Millenáris Teátrumban (1024, Budapest, Fény utca 20-22.).

A szent ünnep alkalmából Bognár Szilvia és zenekara a Harang csendül címmel nemrég megjelent karácsonyi kislemezét mutatja be. A közönség a hagyományos népi kultúrát a mai modern zenei világgal ötvöző dalokat hallhat az énekesnőtől, aki a Harang csendül kislemez dalai mellett világzenei formációjával készített két korábbi szólóalbumáról - Semmicske énekek (2008), Ének őrzi az időt (2006) – is válogat. A koncerten e három album legszebb dalait játsszák: magyar népdalokat és verseket karöltve a csuvasok rokondicsérő költészetével, a cseremiszek finom, könnyedén táncos dallamaival, a bolgárok hegyek között hasító, messze hangzó énekével.

Bognár Szilvia népdalénekest számtalan együttes előadójaként, vendégeként hallhattuk már, az Anima Sound System-től kezdve a Sebő együttesen és a Makámon át a Szájról szájra produkcióig – hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Saját világzenei formációját a hazai jazz, népzenei, illetve világzenei produkciók neves előadóiból - Bede Péter (szaxofon), Gerzson János (oud, gitár), Gyulai Csaba (ütőhangszerek), Rácz Krisztián (gitár), Thurnay Balázs (bolgár kaval), Pál István „Szalonna” (hegedű) és a zeneszerző Kovács Zoltán (nagybőgő, basszusgitár) – hívta életre 2006-ban.


Bognár Szilvia és zenekara Ferenczi György együttesével a Rackajammal közös dalokkal is készül az ünnepi alkalomra, így az este igazi csemegét, különleges zenei élményt ígér. A közös koncert adta magát, hiszen Ferenczi György és a Rackajam fúziós zenéjében kezdetektől fontos szerepet tölt be a magyar népzene a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop és a groove mellett.

A fúziós zenét játszó Rackajam 2005-től dolgozik együtt Ferenczi György virtuóz szájharmonikás, énekes, hegedűssel. A Csárdafunk című lemez után a csapat újabb fontos állomása a csakhamar aranylemezzé lett Ferenczi - Petőfi album (Hangzó Helikon) volt, – ahogy Lackfi János mondaná, – a maga dübörögő, irgalmatlan, megalkuvást nem ismerő bluesos-rockos, kőkemény Sándorával. A lemez erdélyi bemutatója alkalmával készült a Petőfilm, Bordos Anikó rendezésében, majd folytatásképpen 2007-ben a Milyen lárma?! című album. Valamennyiből válogatva saját nóták mellett Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Weöres Sándor verseire írott dalokat is élvezhet majd a hallgatóság a neves zenészek - Ferenczi György (ének, szájharmonika, hegedű), Apáti Ádám (szájzongora, ének), Pintér Zsolt (mandolin, ének), Kormos Levente (gitár, ének), Jankó Miklós (cajon, ének), Bizják Gábor (kürt, ének) és Bársony Bálint (szaxofon, ének) - előadásában.

Millenáris Teátrum, december 22. 20h

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky