3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. november 16. | MyMusic

Az Aerosmith saga folytatódik

Copyright:

Amikor Steven Tyler a napokban New Yorkban csatlakozott a színpadon Joe Perry-hez, hogy elénekelje a Walk This Way-t, és hogy bejelentse, nem lép ki a zenekarból, úgy tűnt, az Aerosmith körüli bonyodalmak rendeződtek. A Rolling Stone nevű amerikai zenei lap szerint azonban semmi sem biztos a zenekarral kapcsolatban.

Perry elmondása szerint Steven Tyler meglepetésszerűen jelent meg a gitáros new york-i fellépésén, és ő maga csak a negyvenéves ismerettség miatt bólintott rá a közös Walk This Way-re. A két zenész így aznap együtt adta elő az Aerosmith 1975-ös sikerdalát. A produkció előtt Tyler biztosította a közönséget, hogy nem hagyja el a zenekart, majd a gitáros felé fordult és közölte: „Te egy nagyon színes ember vagy, de én vagyok a szivárvány.”

Perry elárulta, a közös szereplés után Tyler ugyanúgy eltűnt a zenekar látóteréből, mint előtte. Bár az énekes a színpadon bejelentette, hogy nem lép ki az Aerosmith-ből, a gitáros szerint a zenekar még mindig fontolgatja, hogy Tylert a turnékon és a lemezfelvételeken is új taggal helyettesítse.

- Két év szabadságra akar menni! – mondta Perry – A zenekar többi tagja viszont folytatni szeretné a munkát. Úgyhogy még bármi megtörténhet. Ráadásul az elmúlt hónapokban csak menedzsereken keresztül kommunikáltunk, ami azért elég furcsa.

Perry a Rolling Stone-nak azt is megsúgta, még soha nem sikerült megtippelnie Steven Tyler mit forgat éppen a fejében.

Az elmúlt hetekben az a hír terjedt el, hogy Steven Tyler kilépett az Aerosmithből, ezt november 9-én a gitáros Joe Perry is megerősítette. Az említett new york-i fellépésre és a hírt cáfoló bejelentésre egy nappal később, november 10-én került sor.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
bekka 2009. nov.. 19.  14:41 1
(szerintem) sosem találnának Perryék, olyan embert aki helyettesíthetné Stevent.
nagyon sajnálnám, ha Steven lelépne.. kérlenne értük. =c
   

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky