3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2009. november 4.

Dob+Basszus live

Copyright:

A Coke Club új formában, új tartalommal hozza össze újra Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsorát, a Dob+Basszus-t a Bárka Színház színpadán. A siófoki Coke Club által támogatott produkció ismert zenekarokat, költőket és színészeket szerepeltet együtt, akiktől egyedi művészi megoldásokat, szokatlan együttműködéseket várhatunk. A november 4-i első est a Csík Zenekar körül forog majd.

Nem mindennapi találkozások várnak azokra, akik november 4-én, majd még két további alkalommal helyet foglalnak a Bárka Színház nézőterén. Lévai Balázs új köntösbe bújtatta Dob+Basszus című műsorát, könnyűzenei talkshow formátumra alakítva át a népszerű sorozatot. A nyári szezonon kívül sem tétlenkedő Coke Club által összehozott beszélgetős estek egy-egy hazai zenekarról és annak munkásságáról szólnak majd. A zenészek élőben eljátszanak néhány dalt, és beszélgetnek azok születéséről. A színpadon a zenekar mellett jelen lesz egy költő/író is, aki átértelmezi egyik slágerüket, s ezt az átiratot nem csak a zenészek, hanem a Bárka színészei is előadják majd saját változatukban. A zenéről szóló izgalmas eszmecserébe további ismert vendégek kapcsolódnak be.

Első alkalommal a Csík zenekar lesz a produkció vendége, akik feldolgozásaikkal az elmúlt évek talán legnagyobb könnyűzenei szenzációit okozták, miközben nem feledték eredeti küldetésüket, a magyar népzene népszerűsítését sem. A Fonogram-díjjal is elismert zenekar könnyed és ihletett kézzel nyúl hozzá olyan hazai előadók munkáihoz, mint a Quimby, a Kispál és a Borz vagy akár a Tankcsapda. Nekik köszönhetően olykor a kultikus slágerekről és az érdes rockdalokról is kiderül, hogy igazi, vegytiszta népdal rejtőzik a mélyükön. Arról, hogy ezt hogyan hozza elő a Csík zenekar, szintén mesélni fognak november 4-én este a Bárkában.

A meghívott vendégek – Erdélyi Zsolt, Stumpf András, Grecsó Krisztián, Mucsi Zoltán, műholdas kapcsolattal Kiss Tibor és Lovasi András – folyamatos, sajátos, szakértői értelmezést nyújtanak a dalokról, a legendás slágerekről.

A nyári ikonavató koncertek után, ahol szintén többször fellépett a Csík zenekar, a Coke Club a nyári szezonon kívül is szerepet kíván vállalni az újszerű kulturális programok létrehozásában. A Dob+Basszus idén még további két alkalommal, november 24-én és december 7-én ígér különleges, testközeli találkozást a hazai könnyűzene nagyjaival.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. A continua

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. A continua

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. A continua

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. A continua

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky