3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. október 9.

KIRK FRANKLIN MEGHÓDÍTJA BUDAPESTET

Copyright:

Napjaink egyik legismertebb fekete előadóművésze, Kirk Franklin november 17-én Budapesten ad koncertet! A 7 Grammy-díjjal kitüntetett és több mint 15 millió albumot eladott zenész, aki az R&B, a hip-hop, a soul és gospel műfajokban egyaránt otthonosan mozog, most látogat először Magyarországra, valamint Európán belül e régióba. Kirk nagyzenekari felállással, szó szerint "színes", egyedi hangzású, rendkívüli produkcióval készül európai turnéja keretein belül Budapestre.

Kirk Franklin gyermekkorától fogva aktívan foglalkozik zenével, sok hasonló sorsú afro-amerikaihoz, ő is az egyházi kórusokban kezdett el énekelni. A ’90-es évek elején egy gospel-formációt hozott létre, “The Family” néven, ami tizenhét gospel-énekest tömörített. Majd 1993-ban Kirk Franklin and The Family néven adták ki első lemezüket, mely 42 héten át vezette az amerikai Billboard gospel lemezek listáját és egyben az első volt a műfaj történetében, melyből több mint egy millió példányt adtak el. Harmadik lemezükért 1995-ben Grammy-díjban részesültek, de az igazi áttörést a 97-es korongjukon szereplő “Stomp” című dal hozta meg, melyben a Salt’n’Pepa énekesnője, Cheryl "Salt" James közreműködött. A kooperáció annyira bejött, hogy az R’n’B listák élére került, és az MTV is komoly rotációban játszotta a dalhoz készült videóklipet.

Így a folytatást már nem bízták a véletlenre, az 1998-es korongon már olyan nevek segítettek be, mint Bono a U2-ból, R.Kelly vagy Mary J. Blige (“Lean On Me” c. dal) vagy épp Rodney Jerkins (a “Revolution”-ben). 2001-ben egy hollywoodi komédia, a Kingdom Come c. film produceri munkáltaira kérik fel, mely során a Mary Mary-vel és a Boyz II Mennel dolgozott együtt. Legutolsó, egyben tizedik sorlemeze 2007. decemberében látott napvilágot, “Fight Of My Life” címmel. A Billboard 200-as lemezlistájának 33. helyén nyitott, míg a Gospel albumok listáját vezette hónapokon át. Olyan nevek közreműködtek ezúttal is mint Rance Allen, Isaac Carree, tobyMac, Da' T.R.U.T.H., Doug Williams és Melvin Williams. Hazánkba ezzel az anyaggal látogat, turnéjának gerincét ez alkotja majd.

KIRK FRANKLIN koncert
2009. november 17. kedd
Sportmax rendezvénycsarnok (1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky